Európai kóborlás 38.nap - Bodensee

Reggel lementem a Bodensee partjára, néztem a napfelkeltét, a hápogó kacsákat, a szálló sirályokat, és a kutyasétáltató embereket. Megreggeliztem egy padon ülve, közben mind feljebb kúszott a Nap a horizonton, míg végül szemembe sütött, és nem láttam semmit. Elkészítettem újabb kedvenc fényképemet, nyilván nem fogom sokáig titkolni, melyik is az. Lassan kezdett megszűnni a reggel feelingje, úgyhogy visszatepertem a kocsihoz, hogy megtervezzem további utamat. A tegnap mekiben letöltött anyagot átnéztem, térképen meghatároztam az egyes látnivalók helyét, és összegeztem. Holnap délután fél háromra Münchenben kell lennem, a főpályaudvaron, hogy Anyumat megpuszilhassam, és együtt kocsikázzunk a német rokonig, Mindelheimbe. Tehát nagyon nem érdemes ma elkolbászolni, hisz a holnapi irány adott. A látnivalók sokasága között megleltem a mai napra ideálisakat, ezek körben voltak a Boden-i tó partján.
Rorschachot nehezen hagytam el, mert bementem egy Coopba és egy Migrosba, hogy szuvenír csokikat szerezzek be, továbbá az általam legfinomabbnak vélt svájci sörökből betárazzak, hogy tudjak mivel kedveskedni Anyumnak, és a német rokonnak, Mindelheimben tartózkodásunk idején. Beszereztem még pár hasznos holmit, jó sok zsetont hagytam ott a kasszánál. Meg kell még említenem a Denner nevű üzletláncot, mely olyan mint nálunk mondjuk a Lidl. Minden tök olcsó -azt nemtom, hogy minőségben milyen-, és nagy választék van. Ez kell az én magyar pénztárcámnak! Vettem még egy mirelit zöldbabot is, illetve egy hűtőzacskót, hogy megpróbáljam túlélésre ösztökélni a csoki hegyeket, nehogy megolvadjanak a napközbeni nagy melegben. Ugyanis, mint nagy svájci csoki fogyasztó, tapasztalatból tudom mondani, hogy egy nap leforgása alatt többször is meg tud olvadni ugyanaz a csoki, és furcsán beleolvad a csomagolásába. Úgy meg nem olyan guszta, habár íze ugyanaz. Mivel szuvenír ajándéknak szánom, megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy olvasztás nélküli csokit tudjak prezentálni Magyarországra visszatérve.

Természetesen pokoli kánikulával kellett szembenéznie a hűtési elképzeléseimnek, továbbá árnyékos helyet sem találtam, így majd holnap reggel derül ki, mi lett a csokikkal. Konstanz felé tartottam autómmal, erről a városról szépeket írtak a neten, úgyhogy beiktatós. Autót letettem egy bevásárlóközpont parkolójába, majd bringára pattanva hasítottam a cél felé. Nehezen leltem a helyet, sokat keringtem Kreuzlingenben Konstanz előtt, mert határátkelőn is át kellett mennem, mivel Konstanz már német fennhatóság alá tartozik. Amint megtaláltam a tutit, tátva maradt a szám, mert hatalmas terek, hatalmas hidak, hatalmas templomok sora várt. Először a kikötőben múlattam az időt, a Bodensee innen nézve nagyon szép. Hétköznap délhez képest, meg amúgy is, qva nagy tömegek voltak itt, mintha ingyen kaját osztogatnának, vagy hasonlók (magamból indulván ki). A kikötő sem kutya, de a macskaköves sétálóutcák hangulata, és a főtéren található égig érő templom látványa lenyűgöző volt. Itt egy hárfán játszó utcazenész is alkotott, mellette nem sokkal pedig gitáron és hegedűn nyomtak valami klasszikust elfogult zenészek. Lassacskán nekem is kamatoztatnom kellene a dorombon játszásomat, hogy egy kis bevételhez jussak eme nagy pénzköltős időkben. :)
Még egy kis főtér: már egy ideje nem csak kívülről szeretem látni ezeket a szépséges templomokat, illetve bazilikákat, hanem belülről is mozgat a dolog, így ha tehetem, bemegyek, és szétnézek. Ezúttal is így tettem, most is valami fensőbb érzés fogott el bent, holott nem vagyok vallásos. A pazarul díszített elérhetetlen magasságban levő mennyezet, és a színes ablakokon át beszűrődő fény, van ezeken a helyeken valami plusz. És még egy jó pont: míg kint az utcán kánikula tombol, ezekben a hatalmas belső terekben mindig jó hűvös van.
Óváros és templomjárás után még szép hidakon is átkelhettem egy folyó (vagy keskeny tó?) két partja közt. Van itt egy Unesco Világörökség részét képező "virágsziget", hajóval lehet csak megközelíteni, érdeklődés és idő híján ezt most kihagytam. Viszont láttam róla prospektust. :P
Úgy éreztem, Konstanz nem tud újat mutatni, így visszaindultam a kocsihoz, megebédelni jó kis kajbászt, pepperónit, meg teljesen őrült, azaz kiőrölt kenyeret. Teli hassal jobban is ment a vezetés, tudtam én, hogy bendőt kell tömni. Következő állomásom Meersburg volt. Ide komppal tudtam volna átjutni, de mivel nem volt messze, és München felé is irányba kerülhettem, így a tó körbekocsikázása mellet döntöttem. Nagyon mediterrán érzés lett rajtam úrrá eme 60 km-es útszakaszon, tetszett végig. Nem sokat voltam innentől Svájcban, a Bodensee északi partja már Németország.

Úgyhogy leírhatom: megkezdtem németországi kóborlásomat. Svájc nehezen indult, a légből kapott elvárásaimnak csak a negyedik-ötödik napon kezdett megfelelni, de onnantól kezdve tuti volt, jelenlegi álláspontom szerint felülmúlhatatlan! Hiányozni fognak a kék színű út-és városjelző táblák, az hogy 80 km/h a megengedett maximális sebesség lakott településen kívül, az hogy az autópályák alagutak és hidak hadából tevődnek össze, hogy a svájci német nyelv a magyar fülem számára mintegy kigúnyolja az alap német nyelvet, és mindent elharap, amit lehet, illetve becézgeti az alapszavakat. Hiányozni fognak a fasza sajtok és sörök, bár a németek sem az a sörhanyagolós népség... Hiányozni fognak a hegyek, amiket sokszor szidtam, de végeredményben kellettek a lelkemnek ezek a megpróbáltatásnak induló, izgalmas kalanddá váló élmények. Amikor tök magad vagy a hegyen, és órák hosszat senkivel se találkozol, az olyan érzés, amit nekem mindenképp át kellett élnem. Kicsit átértékelem az életemet ezeknek az élményeknek (is) köszönhetően. Grüzie!
Németországba észrevétlenül autóztam át, csak azt tűnt fel, hogy az útjelző táblák az eddigi kék és zöld helyett (Svájcban zölddel jelöltek minden autópályát, autópályás útszakaszt) örök sárgában pompáznak. Legyen főút, autópálya, bicikliút, minden táblájuk sárga ezeknek a németeknek. És asszik', hogy ha ráírnak tizenkét dolgot egy táblára, akkor azt százzal haladva el lehet olvasni. Hát innen üzenem: nem! Sebaj, alapvetően kellemes élmény volt az első német órám, fantasztikus minőségű utak, Svájc után megfogyatkozónak tűnő körforgalom-mennyiség, és végre a jó magyar autózási rutinomnak megfelelő agresszív sofőrök, előzgetés mindenhol, egymásra mászás, szóval mindaz, ami az utóbbi hetekben Svájcban nem volt tapasztalható. Ott tutyimutyi módon vezet mindenki. A sárga táblákon kívül rengeteg Mercedes jelezte, hogy Németben járok, konkrétan (egy idő után számoltam) minden negyedik autó az utakon Merci. Lehet, hogy 25 éves veterán, lehet hogy A-s merci, lehet hogy általam eddig soha nem látott új felső-középosztály, lehet hogy versenyautó, lehet hogy kishaszon, de Merci, és rengeteg!

A Bodensee északi partja is gyönyörű, főleg Meersburgnál. Mielőtt azonban ide értem volna, 8 km-rel Meersburg előtt találtam egy rózsaszín bazilikát, amit belülről szemügyre venni mindenkinek kötelező, aki erre jár. Ilyen gazdagon díszített belső teret legutóbb (nem is oly rég) St.Gallenben láttam, a világhírű barokk templomban. Nos, ez pontosan olyan gyönyörű, úgyhogy kötelező program a Bodensee megkerülése során. St.Gallenről jut eszembe, hogy legutóbb egy St.Galler nevű sörspecialitást ittam, és nagyon ízlett, úgyhogy ebből a fajtából történt a betárazásom fele.
Meersburg, kérem szépen, tök fingom nem volt, mi vár itt, csak azt tudtam, hogy szép kisváros. Hát hogy a túróba ne? Nagyon komoly! Csodás tóparti sétányával párhuzamosan várfallal körbevett, színes házakkal tarkított főutcája van, szökőkúttal meg minden "kellékkel", a domboldalon szőlő sorok, afölött komoly kastélyszerű épületek, és a csúcs, hogy a városkapunál egy kisebb dombon egy vár áll, mintegy plusz, amitől még szebb a hely. Jah meg van kikötő is, és a móló végén egy kreatív szoboregyüttes van, amit legjobban a felvett filmanyag tudna visszaadni, mert nemtom szavakba önteni, hogy mit ábrázol ez a műremek. Ééés még csodás hegyek is látszanak eme helyről a Bodensee horizontja mögött, csakhogy még inkább ámulatba eshessünk. Itt már teljesen olyan érzésem volt, mintha a Balcsin lennék. A víz színe, szaga, a szél fújása, mind arra emlékeztetett, ami nekem a Balaton. Tihany és Szárszó között a komp, itt ez a Konstanz-Meersburg kompjáratnak felel meg. Slusszpoén, mintegy újabb magyar vonatkozás, hogy az egyik komp neve "Tábor" volt, így ahogy írom, magyar á ékezetes betűvel, ezt végképp nem tudtam hova rakni. Elkönyveltem magamban, mint megoldandó rejtélyt. Tán ezért is éreztem ilyen jól magam itt, mert megvolt a magyar érzés, lényeg hogy bejött a hely nagyon. Este hét óra felé járt már az idő ekkor, de még tovább akartam dzsengázni, tovább a Bodensee partján, Lindauba, mert ugye holnap fél három München, Hauptbahnhof.
Lindau megkoronázta a napomat. Világossá vált számomra, hogy a tegnapi és mai nap együttese a Boden-i tavat olyan hellyé tette számomra, mely ismétlést igényel, egy későbbi egy-két hetes nyaralás keretében, ha addigra anyagilag talpra állok, hö hö hööö... Lindauról a Bodrogi Gyulás "Linda" című régi magyar filmsorozat jutott eszembe, meg ahogy sikítgat a harcművész csajszi (Linda) a filmsorozatban. Természetesen a helynek semmi köze a sorozathoz. Képzeljünk el egy snasszt várost, ami mondjuk a Bodensee partján fekszik. Nah most egy rakás kaki is lehetne a hely, de van itt egy sziget, cirka 500 méterre a parttól, amire egy hidacskán át lehet bejutni, és megtekinteni a megadurva német középkort, kisvárosi formában. Csodaszép! Templomok minden mennyiségben, vár tényleg a középkorból, megint csak hangulatos színes házas macskaköves sétálóutcák, hát én ezt nemtom hova tenni! :) Kissé más az építészeti stílus itt, mint Svájcban. Itt már megjelennek azok a tipikus Fachwerkhaus-ok, a faszerkezetű házak, és az ezzel járó változatos megjelenések. Továbbá raklapnyi fantasztikus falfestésű ház van itt, külön-külön is megérnének egy-egy városnézést. Ezek meg itt vannak egy rakáson. Nem mellesleg a szigetről látni a tavat, távolban hegyekkel, és a kikötő vízi bejárata egy órával ellátott világítótorony, és egy oroszlánszobor. Pont sötétedésre értem oda, gyönyörű volt kivilágítva.Kissé elbolyongtam magam a színes házak között, és nehezen találtam vissza a kocsihoz, de még alvóhelyet akartam keresni a német autópálya mellett, és ehhez tovább kellett állnom.

Német autópálya, hohhó, erről csak ódákat hallottam: nincs sebességkorlátozás? Én úgy képzeltem, hogy a bringaszállítás miatti max.110-es tempómmal majd valahol a szalagkorlát és a leállósáv között fogok szerényen evickélni, míg mellettem 260-nal suhannak el a fritzek. Szerencsére no para, első blikkre csak egy fokkal durvább, mint az M7-es, Budapest és Siófok között. Oké, hogy este tízkor hasítottam, de akkor is csak három állat ment el mellettem cirka 180-200-zal, mindenki más normálisan közlekedett. Van egy lélektani ereje annak, amikor az autópályára való felhajtáskor nincs sebességkorlátozó tábla, csak egy javasolt sebesség van megadva 130-nak. Ez olyan határtalan érzés. Majd holnap reggel leszek kíváncsi a maradék Münchenig való 160 km-nyi ingyenes autópálya útra, milyen lesz a közlekedés. Kissé későn, éjfél tájt kezdtem el a szundit, addigra írtam meg eme nem rövid bejegyzést, és addigra lefetyeltem be  az uccsó svájci söröm.