Van benned bátorság! -szólt Juci néni.
A német autópálya melletti alvásom éppoly pihentető volt, mint amilyenek eddig az éjszakák Svájcban voltak. Reggel a mellettem álló krémszínű Merciben kínai házaspár aludt, úgyhogy csendesen tettem-vettem, tekintettel léve a sorstársakra. :)
Münchenig megálltam kétszer a pályán, hogy konkrét haditervvel érjek be a metropolisba. A sebességkorlátozás hiánya furcsa mód nem késztette utam során az autósokat irdatlan tempókra, így a feeling eddig olyan, mint a magyar autópályákon: néha egy-egy Audi vagy Bömbi elzúz kiló-nyolcvannal a belsőben, kint felejtett balos indexszel, de alapból 130 a plafon mindenkinél.
München. Nos, München. Mit is vártam? Legalább azt, hogy egy korsó sörrel várnak a városhatárnál, vagy hogy a Bayern München stadionján át vezet a főút a város szívébe. Ébresztőőő! München csúnya külvárosán át vezet az út a központba, az utak is zsúfoltak, nehéz megtalálni az óvárost, és fos a közlekedési morál. Az egész városban túrnak-fúrnak, felújítanak, renoválnak, mindenhol elakadásjelzős furgonok és taxik, néhol alig lehet haladni. Cabrio Merciben negyvenes szőke nő azt sem tudja, mit akar, merre menjen. Tökölnek sokan, a lámpa meg hamar bevált pirosra. Szóval zötyögősen értem be a központba. A Hauptbahnhofot, ahová Anyum órákkal később érkezni fog, csak papírtérkép és GPS együttes vizslatásával sikerült megtalálnom. Kívülről ugyanis gyárépületnek néz ki, és semmiféle pályaudvarra utaló jel nincs a környéken. Egy a vágányoktól 500 méterre levő utcában sikerült becuppantanom a kocsit két másik közé, a végső pozicionálásnál vettem észre, hogy a kocsim faránál levő böminek az elejétől fél centire sikerült megállnom. Mázli. 50 perces parkolóhely keresésem végül csodás véletlen folytán kifizetődő lett, mert óránként csak egy euróm bánta a veszteglést, szemben a pályaudvar mellett utólag felfedezett mélygarázs óránkénti 3 eurós tarifájával.
Vígan kolbászoltam a pályaudvaron, rengeteg időm volt még Anyum érkezéséig. Feltérképeztem a helyet, hová fog érkezni a vonat, hol vannak illemhelyek, éttermek, szóval minden ami kellhet. Annyi időm volt, hogy még az óvárost is elkezdtem megnézni. Egész hangulatos, csak irdatlan tömegek vannak. Hallottam sok magyar beszédet, meg láttam sok csövest, ilyeneket már rég tapasztaltam.
Anyum érkezése zökkenőmentes volt. Nagyon megörültem Anyumnak, amikor megláttam a beérkező vonat mellett. Jót dumcsiztunk az autóig, majd az úton Mindelheim felé. Kicsit bekaptuk a péntek délutáni dugót az autópályán, de végül délután fél ötre megérkeztünk az ismeretlen házba, Juci nénihez, a németországi rokonhoz. Ő még a 60-as években költözött ide, itt helyben dolgozott, és azóta is itt él. Jelenleg élettársával, Kaplannal, aki egy szikár, szimpatikus macedón férfi. Ment a nagy megörülés egymásnak, sok-sok élménybeszámolásból állt a nap hátralevő része. Felcippent a szuvenírbe hozott svájci St.Galler sör, és estébe nyúló beszélgetésben volt részem. Nem beszéltem ennyit összesen eddig a közel 40 nap alatt, mint ma. Juci néni folyékonyan beszéli a magyart, a németet, és a szláv nyelvet. Velünk magyarul, a szomszédokkal és a helyiekkel németül, Kaplannal szlávul nyomja, nagyon kemény! Multikulturális feltöltődés lesz ez az egy hét itt töltött idő.
A német autópálya melletti alvásom éppoly pihentető volt, mint amilyenek eddig az éjszakák Svájcban voltak. Reggel a mellettem álló krémszínű Merciben kínai házaspár aludt, úgyhogy csendesen tettem-vettem, tekintettel léve a sorstársakra. :)
Münchenig megálltam kétszer a pályán, hogy konkrét haditervvel érjek be a metropolisba. A sebességkorlátozás hiánya furcsa mód nem késztette utam során az autósokat irdatlan tempókra, így a feeling eddig olyan, mint a magyar autópályákon: néha egy-egy Audi vagy Bömbi elzúz kiló-nyolcvannal a belsőben, kint felejtett balos indexszel, de alapból 130 a plafon mindenkinél.
München. Nos, München. Mit is vártam? Legalább azt, hogy egy korsó sörrel várnak a városhatárnál, vagy hogy a Bayern München stadionján át vezet a főút a város szívébe. Ébresztőőő! München csúnya külvárosán át vezet az út a központba, az utak is zsúfoltak, nehéz megtalálni az óvárost, és fos a közlekedési morál. Az egész városban túrnak-fúrnak, felújítanak, renoválnak, mindenhol elakadásjelzős furgonok és taxik, néhol alig lehet haladni. Cabrio Merciben negyvenes szőke nő azt sem tudja, mit akar, merre menjen. Tökölnek sokan, a lámpa meg hamar bevált pirosra. Szóval zötyögősen értem be a központba. A Hauptbahnhofot, ahová Anyum órákkal később érkezni fog, csak papírtérkép és GPS együttes vizslatásával sikerült megtalálnom. Kívülről ugyanis gyárépületnek néz ki, és semmiféle pályaudvarra utaló jel nincs a környéken. Egy a vágányoktól 500 méterre levő utcában sikerült becuppantanom a kocsit két másik közé, a végső pozicionálásnál vettem észre, hogy a kocsim faránál levő böminek az elejétől fél centire sikerült megállnom. Mázli. 50 perces parkolóhely keresésem végül csodás véletlen folytán kifizetődő lett, mert óránként csak egy euróm bánta a veszteglést, szemben a pályaudvar mellett utólag felfedezett mélygarázs óránkénti 3 eurós tarifájával.
Vígan kolbászoltam a pályaudvaron, rengeteg időm volt még Anyum érkezéséig. Feltérképeztem a helyet, hová fog érkezni a vonat, hol vannak illemhelyek, éttermek, szóval minden ami kellhet. Annyi időm volt, hogy még az óvárost is elkezdtem megnézni. Egész hangulatos, csak irdatlan tömegek vannak. Hallottam sok magyar beszédet, meg láttam sok csövest, ilyeneket már rég tapasztaltam.
Anyum érkezése zökkenőmentes volt. Nagyon megörültem Anyumnak, amikor megláttam a beérkező vonat mellett. Jót dumcsiztunk az autóig, majd az úton Mindelheim felé. Kicsit bekaptuk a péntek délutáni dugót az autópályán, de végül délután fél ötre megérkeztünk az ismeretlen házba, Juci nénihez, a németországi rokonhoz. Ő még a 60-as években költözött ide, itt helyben dolgozott, és azóta is itt él. Jelenleg élettársával, Kaplannal, aki egy szikár, szimpatikus macedón férfi. Ment a nagy megörülés egymásnak, sok-sok élménybeszámolásból állt a nap hátralevő része. Felcippent a szuvenírbe hozott svájci St.Galler sör, és estébe nyúló beszélgetésben volt részem. Nem beszéltem ennyit összesen eddig a közel 40 nap alatt, mint ma. Juci néni folyékonyan beszéli a magyart, a németet, és a szláv nyelvet. Velünk magyarul, a szomszédokkal és a helyiekkel németül, Kaplannal szlávul nyomja, nagyon kemény! Multikulturális feltöltődés lesz ez az egy hét itt töltött idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése