A mai volt eddigi leggyönyörűbb látnivalóm! Szavakkal leírhatatlan: a Fiescher gleccser, és a Grosser Aletsch gleccser. Nah de ne rohanjunk így előre! Először is tök frissen ébredtem az eddigi kedvenc alvóhelyemen, egy olasz-svájci határ közelében lévő parkoló-pihenőben. Autót jó ha negyed óránként lehetett látni, kamiont még ritkábban. Az egész éjjel során senki nem fordult meg a pihenőben, kizárólag az enyém volt a hely. Ezt reggel élveztem igazán, amikor megálmodván a netbook-om feltöltésének problémáját, bedugtam a wc melleti falon levő 220-ba a netbook-om töltőjét, és otthagytam a "budiban" töltődni a gépet. Ezt az isteni áldást, hogy pont amikor lemerültem volna csontra, akkor adódik egy ilyen lehetőség! Órák hosszat töltöttem, csutkára kész is lett az akku. Közben megreggeliztem, megborotválkoztam, friss vizet hoztam a kútról, utántöltöttem a kocsiban a hűtőfolyadékot, kitakarítottam az utasteret, megvizsgáltam a motort. Nagyon faszán sikerült mindent rendbe rakni. Még úgy is, hogy fél hatkor keltem, nyolckor sikerült elindulnom a hőn áhított túrám felé, Fiesch városkába.
Az út remek volt, a Simplon-hágónál haladtam el, pompás hegycsúcsok és kilátás fogadott minden íves kanyar után, muszáj volt háromszor meg is állnom, hogy lencsevégre kapjam a természetet eme csodás korai órán. Momentán 1500 méteres magasságban sikerült aludnom, így hálózsák-pokróc-pulcsi kombinációval tudtam kényelmes melegben aludni. Természetesen ilyenkor reggel minden csupa pára a kocsi ablakain. Szóval, igen szép megállók után alagutak következtek, majd kétszer olyan széles utak, mint amikhez szokva voltam, és simán 70-nel lehetett éles kanyarokat bevenni. Leérve a magaslatról továbbra is pöpec úton haladtam, elmaradtak nagy örömömre az erős emelkedők és a szerpentinek. Még este elhatároztam, hogy veszek autópálya-matricát, hogy időt, energiát, idegességet, és benzint spóroljak magamnak. Meg aztán szállás helyett is jó autópályán menni, mert telis-tele van az útmente parkoló-pihenőkkel, amiből most jelesre vizsgázott Svájc. Szóval megálltam Fieschnél egy benzinkúton vignette-t venni, és mosolyogva ragasztottam ki a 40 frankos matricát az első szélvédőre, mely amúgy egész 2012-re érvényes. A GPS-t gyorsan átkalibráltam, bepipáltam a fizetős autópályákat az útvonaltervezőben, és örömmel kapcsoltam ki, hisz megérkeztem túrám kiindulópontjára. Annyira kíváncsi voltam a hegyen lévő gleccserre, hogy beinvesztáltam egy kábeles hegyi felvonóra, hogy repítsen fel 2200 magasra nagyon gyorsan, ne kelljen már a túra előtt még 1000 métert felcaflatnom a hegyre. Egy kicsit több mint 7 tonnás fülke (utasok nélkül) várta, hogy beszálljak, miután kicsengettem a 26 frankos retour jegy árát. Ez volt az olcsóbb. Ha még feljebb akartam volna menni, ötvenért dobták volna. Nah de a túrám lentről indul, és felmegy egy magasabb helyre, 2600 méteres magasságba, úgyhogy jól jártam. A felvonó megtelt emberekkel, annak ellenére, hogy kb. fél metrókocsinyi méretű volt a kabin. Eléggé lélekvesztő volt, amikor induláskor elkezdtünk libikókázni a kábeleken, és minden kábeltartó oszlopnál eljátszottuk ugyanezt. Liftezett a gyomrom is, velem együtt. Kb. 5 perc alatt megtettük az 1000 méteres szintkülönbséget, miközben tucatszor dugult be a fülem. Megkerestem a túrajelző táblákat, kiválasztottam a nekem megfelelő Aletsch Panorámaút elnevezésűt, mely az Unesco Welterbe táblával egy irányba mutatott, s útnak indultam.
Tíz percen belül oly mesés panoráma tárult elém, hogy nem győztem filmezni és fényképezni. Ilyen az, ha 2200 méteres magasságban kezdi az ember a túrát! A mesés tájon felül láttam egy ritkaságot, egy hegyormon álló hegyi kecskét, pontosan nem tudom milyen állat volt, de nagyon szép volt. A legelésző-kolompoló teheneket alapfelszereltségnek tudtam be, de a fehér testű fekete fejű birkákat már nem, ezek újdonságnak számítottak. Utamat rengetek lepke keresztezte, volt egy-kettő, amelyikre majdnem ráléptem, de nagyon ügyes voltam és elkerültem a bajt. A lábszáramat leszállópályának vélték eme szép állatkák, volt hogy negyed órán keresztül vittem a lábamon egy-egy lepkét. Nem zavart egyáltalán. Az ilyen szép potyautas megfér a lábszáron. Lepkéken felül szépséges hegyi virágok színesítették a tájat, sárga-lila-sötétkék-fehér színben pompázott a hegyoldal.
Aztán megláttam egy gleccsert! Lélegzetem elállt, bár csak messziről láttam. Valahogy engem megfognak ezek a hatalmas képződmények. Túltettem magam a pozitív sokkon, továbbmentem, és kiderült, hogy van egy nagyobb és közelebbőrl látható gleccser is, mely utamban áll. Nah ez volt a csúcs! Én nemtom, hogy ezek a jeges izék hogy maradnak meg, de olyan csúcs-szuper látványt nyújtanak, ahogy kanyarognak a hegyek között, iszonyat szélességben és hosszúságban, hogy szót nem találok rá. Felcaflattam egy kilátóponthoz, ahonnét a gleccsernek igen hosszú szakaszát belátni, találkoztam két németjuhász kutyust sétáltató orosz csávóval, eldumcsiztak vele a magával ragadó látványról, fényképezkedtünk, ettünk egy jót (mindenki a saját elemózsiáját), tök nagy feeling volt. Kicsit odébb gleccserjáró csoportokat vettem észre rajta a jégen. Mindenki piros sapkában volt, húsz fős csapatok jöttek-mentek a gleccseren. Érdekes lehet... Amíg a népek gleccseren sétáltak, én finom sajtot és paradicsomot lakmároztam egy lapos sziklás részen. Kaja után készítettem lapos kövekből kőrakást, illetve kiraktam Timusom nevét kövekből egy csupasz sziklára, hátha megmarad, és még járunk erre. :) A biztonság kedvéért le is videóztam, hátha megrongálódik az időjárás viszontagságaitól a művem. Nagyon zsír lett amúgy, nézzétek meg, ha arra jártok. ;)
A nagyobbik, Aletsch gleccser mentén másfél óráig vitt sziklamászós utam, így volt időm kigyönyörködi magam, mielőtt elkapott egy nagyon para vihar. Szarrá áztam, de már csak fél órámba került, míg visszaérkeztem a kiindulópontra, a felvonó felső állomásához, úgyhogy annyira nem volt gáz az elázás. Inkább volt gáz, hogy szétparáztam magam a hegy tetején menve a villámoktól és a bazi nagy égdörgésektől. Sehol senki, csak magam vagyok, és látom hogy közelít felém egy rohadt nagy vihar...
Sok fotószünettel hat órásra sikerült a túrám, életem meghatározó élménye, annyi szent! A túra minden perce csodás helyen ment, egy pillanatig sem unatkoztam. Plusz láttam kuriózum állatkákat is, melyeket azelőtt sosem.
Nehéz lesz überelni ezt a programot, lehet hogy nem is fog sikerülni, s ez marad a tetőpont!
Eső áztatta kabinom percek alatt levitt a hegyről, kocsiba pattantam az eső elöl menekülve, és indultam tovább, Zermatt felé.
Útközben találta egy mekit, be is ültem frissen töltött netbook-kal, írtam mindenkinek, aki válaszolt, majd lejárt a napi keretem és ledobott a rákba a rendszer. Zermatt felé orientálódtam, és nagyjából felmértem a terepet, de majd holnap reggel bringára pattanva lesz az igazi, itt is gleccserekhez lehet felmenni. Kérdés, hogy mennyiért. Jah ma volt eddigi legkirályabb napom Svájcban! :)
Az út remek volt, a Simplon-hágónál haladtam el, pompás hegycsúcsok és kilátás fogadott minden íves kanyar után, muszáj volt háromszor meg is állnom, hogy lencsevégre kapjam a természetet eme csodás korai órán. Momentán 1500 méteres magasságban sikerült aludnom, így hálózsák-pokróc-pulcsi kombinációval tudtam kényelmes melegben aludni. Természetesen ilyenkor reggel minden csupa pára a kocsi ablakain. Szóval, igen szép megállók után alagutak következtek, majd kétszer olyan széles utak, mint amikhez szokva voltam, és simán 70-nel lehetett éles kanyarokat bevenni. Leérve a magaslatról továbbra is pöpec úton haladtam, elmaradtak nagy örömömre az erős emelkedők és a szerpentinek. Még este elhatároztam, hogy veszek autópálya-matricát, hogy időt, energiát, idegességet, és benzint spóroljak magamnak. Meg aztán szállás helyett is jó autópályán menni, mert telis-tele van az útmente parkoló-pihenőkkel, amiből most jelesre vizsgázott Svájc. Szóval megálltam Fieschnél egy benzinkúton vignette-t venni, és mosolyogva ragasztottam ki a 40 frankos matricát az első szélvédőre, mely amúgy egész 2012-re érvényes. A GPS-t gyorsan átkalibráltam, bepipáltam a fizetős autópályákat az útvonaltervezőben, és örömmel kapcsoltam ki, hisz megérkeztem túrám kiindulópontjára. Annyira kíváncsi voltam a hegyen lévő gleccserre, hogy beinvesztáltam egy kábeles hegyi felvonóra, hogy repítsen fel 2200 magasra nagyon gyorsan, ne kelljen már a túra előtt még 1000 métert felcaflatnom a hegyre. Egy kicsit több mint 7 tonnás fülke (utasok nélkül) várta, hogy beszálljak, miután kicsengettem a 26 frankos retour jegy árát. Ez volt az olcsóbb. Ha még feljebb akartam volna menni, ötvenért dobták volna. Nah de a túrám lentről indul, és felmegy egy magasabb helyre, 2600 méteres magasságba, úgyhogy jól jártam. A felvonó megtelt emberekkel, annak ellenére, hogy kb. fél metrókocsinyi méretű volt a kabin. Eléggé lélekvesztő volt, amikor induláskor elkezdtünk libikókázni a kábeleken, és minden kábeltartó oszlopnál eljátszottuk ugyanezt. Liftezett a gyomrom is, velem együtt. Kb. 5 perc alatt megtettük az 1000 méteres szintkülönbséget, miközben tucatszor dugult be a fülem. Megkerestem a túrajelző táblákat, kiválasztottam a nekem megfelelő Aletsch Panorámaút elnevezésűt, mely az Unesco Welterbe táblával egy irányba mutatott, s útnak indultam.
Tíz percen belül oly mesés panoráma tárult elém, hogy nem győztem filmezni és fényképezni. Ilyen az, ha 2200 méteres magasságban kezdi az ember a túrát! A mesés tájon felül láttam egy ritkaságot, egy hegyormon álló hegyi kecskét, pontosan nem tudom milyen állat volt, de nagyon szép volt. A legelésző-kolompoló teheneket alapfelszereltségnek tudtam be, de a fehér testű fekete fejű birkákat már nem, ezek újdonságnak számítottak. Utamat rengetek lepke keresztezte, volt egy-kettő, amelyikre majdnem ráléptem, de nagyon ügyes voltam és elkerültem a bajt. A lábszáramat leszállópályának vélték eme szép állatkák, volt hogy negyed órán keresztül vittem a lábamon egy-egy lepkét. Nem zavart egyáltalán. Az ilyen szép potyautas megfér a lábszáron. Lepkéken felül szépséges hegyi virágok színesítették a tájat, sárga-lila-sötétkék-fehér színben pompázott a hegyoldal.
Aztán megláttam egy gleccsert! Lélegzetem elállt, bár csak messziről láttam. Valahogy engem megfognak ezek a hatalmas képződmények. Túltettem magam a pozitív sokkon, továbbmentem, és kiderült, hogy van egy nagyobb és közelebbőrl látható gleccser is, mely utamban áll. Nah ez volt a csúcs! Én nemtom, hogy ezek a jeges izék hogy maradnak meg, de olyan csúcs-szuper látványt nyújtanak, ahogy kanyarognak a hegyek között, iszonyat szélességben és hosszúságban, hogy szót nem találok rá. Felcaflattam egy kilátóponthoz, ahonnét a gleccsernek igen hosszú szakaszát belátni, találkoztam két németjuhász kutyust sétáltató orosz csávóval, eldumcsiztak vele a magával ragadó látványról, fényképezkedtünk, ettünk egy jót (mindenki a saját elemózsiáját), tök nagy feeling volt. Kicsit odébb gleccserjáró csoportokat vettem észre rajta a jégen. Mindenki piros sapkában volt, húsz fős csapatok jöttek-mentek a gleccseren. Érdekes lehet... Amíg a népek gleccseren sétáltak, én finom sajtot és paradicsomot lakmároztam egy lapos sziklás részen. Kaja után készítettem lapos kövekből kőrakást, illetve kiraktam Timusom nevét kövekből egy csupasz sziklára, hátha megmarad, és még járunk erre. :) A biztonság kedvéért le is videóztam, hátha megrongálódik az időjárás viszontagságaitól a művem. Nagyon zsír lett amúgy, nézzétek meg, ha arra jártok. ;)
A nagyobbik, Aletsch gleccser mentén másfél óráig vitt sziklamászós utam, így volt időm kigyönyörködi magam, mielőtt elkapott egy nagyon para vihar. Szarrá áztam, de már csak fél órámba került, míg visszaérkeztem a kiindulópontra, a felvonó felső állomásához, úgyhogy annyira nem volt gáz az elázás. Inkább volt gáz, hogy szétparáztam magam a hegy tetején menve a villámoktól és a bazi nagy égdörgésektől. Sehol senki, csak magam vagyok, és látom hogy közelít felém egy rohadt nagy vihar...
Sok fotószünettel hat órásra sikerült a túrám, életem meghatározó élménye, annyi szent! A túra minden perce csodás helyen ment, egy pillanatig sem unatkoztam. Plusz láttam kuriózum állatkákat is, melyeket azelőtt sosem.
Eső áztatta kabinom percek alatt levitt a hegyről, kocsiba pattantam az eső elöl menekülve, és indultam tovább, Zermatt felé.
Útközben találta egy mekit, be is ültem frissen töltött netbook-kal, írtam mindenkinek, aki válaszolt, majd lejárt a napi keretem és ledobott a rákba a rendszer. Zermatt felé orientálódtam, és nagyjából felmértem a terepet, de majd holnap reggel bringára pattanva lesz az igazi, itt is gleccserekhez lehet felmenni. Kérdés, hogy mennyiért. Jah ma volt eddigi legkirályabb napom Svájcban! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése