Európai kóborlás 20.nap - Glacier Express

Kezdem úgy érezni, hogy a Grossglockner panorámaút csak felvezetője volt svájci utamnak. Habár ma már találtam rendes utakat is, nem oly szűkeket és silányakat mint tegnap, még mindig van mit kívánnom. Ugyanis ma annyi hajtűkanyar, emelkedő, lejtő, és autós hegymászás várt rám, melyet nem is hittem volna. Egész napomat 1700-2400-1200 méteres szintkülönbségek áthidalásával töltöttem. Egy 50 km távolságra levő célpont elérése így akár másfél órába is telt, nem hittem volna, hogy ilyen durva viszonyok várnak itt rám. Mostantól átgondolom az útitervemet, és a dupla utakat, illetve a kerülőket kiveszem a tervemből. Erre azért lesz szükség, mert tegnap és ma egy olyan szép 150 km-es hurkot csináltam hála a térképen nagyjából egy helyen lévő úticéloknak, hogy ráment 4-5 plusz órám ezen utak bejárására. Hegyvidék! De mindenhol! Sajnos nem oly szép, mint Ausztriában, de remélem, amint régiót váltok, és hátam mögött hagyom Graubünden kantont, változni fog a táj is. Ma egy nagyon szép helyen jártam, de csak átautóztam itt: Savognin a település neve, melynek 10 km-es körzete festői.

Nah de túloztam az előbb, jártam azért még szép helyen ma! Reggel egy vonatozással indítottam, az Unesco Világörökség részét képező Bergün-Preda vonatutat tettem meg, a Rhätische Bahn elnevezésű piros hegyi vasút segítségével, számtalan viadukton és alagúton át, több száz méter szintkülönbséget megtéve. Nem fogaskerekű a vonat (expressznek nevezik itt), így a magaslatok leküzdésére hurkokat ír le a pályája, így csökkentve az emelkedés százalékos értékét. A vonatból sajna nem láttam a viaduktokat, amin áthaladtam, mert pont alattam voltak. Az alagutakban meg metró feelingem volt, sötét volt, így elmaradt a várt szépség. Felvonatoztam Preda-ba, onnan Bergünbe pedig egy 2 órás túra révén jutottam le (továbbra is a top 32-es listából szedtem az ötletet). Sajnos nem találtam ezt sem oly szépnek, mint ahogy reméltem, mert a túra egy pontjáról sem lehetett jól fényképezni a viaduktokat, melyek egy része ráadásul épp felújítás alatt volt, így le volt ponyvázva. A 8.40 CHF-es menetjegyemet nem kezelték le, így visszatérvén a vasútállomásra megpróbáltam pár embernek eladni azt, de vagy nem Preda-ba mentek, vagy éves bérletük volt. Úgyhogy megmaradt emlékbe a kezeletlen jegyem, mely amúgy egy megállóra szól. Viadukt-les után elindultam autóval hegynek, majd még feljebb, egészen olyan helyre, ahol 2200 méter magasan kősivatag van, és csak szerpentin, szerpentin, és szerpentin. Délutánra megérkeztem Sankt Moritz városába, melyről ódákat zengtek a neten, nos ez sem volt oly szép, mint reméltem. Bringára pattanva jártam be a várost, illetve a mellette fekvő tópartot, de valahogy hiányzott valami belőle. Lehet, hogy télen hű de jó síparadicsom, meg jégkorizni lehet a tavon, de most eltekintve a sok olasztól nem volt semmi érdekes itt.

Továbbautóztam egy hely felé, ahonnét egy túraútvonal indul, egy elég ütős, nehéz túra. Splügen a város neve, mely felé tartottam. Szopatott az út megint, újból hegyre fel, és hegyről le zajlott az egész történet. Ezt a motorgyilkolást megelégeltem egy Bivio nevű cuki faluban, ahol letettem a verdát, és gyalogszerrel bejártam keresztbe-kasul az egész települést. Teljesen Olaszországban éreztem magam, az egész hely annyira olaszos volt, hogy nem is tudtam volna magam máshogy érezni. Eltöltöttem itt pár órát, kolbászoltam, szállást kerestem (sikertelenül, mert csak 70 CHF-es hotelek voltak itt helyben), uzsonnáztam, kulacsot töltöttem, és egész idő alatt cirka 5 emberrel találkoztam, annyira kihalt volt minden. Tipikusan olyan falu volt ez a Bivio, melyet körbevesznek hegyek, mindenki sziesztázik vagy nincs is itt senki, és kis szűk utcák, 3-400 éves házak, és nyugi van mindenhol.

Bivio után elkezdett szépülni a táj, enyhültek az emelkedők, megjelentek hosszabb egyenes szakaszok az úton, örültem hogy kijöttem a hegyekből. Szépséges tavak, és domboldalba épült falvak kínálták a csodás panorámát. Nap végére megörültem, hogy végre szép helyekre érek, és azzal a nyugodt gondolattal tértem nyugovóra egy út melletti pihenőben, hogy holnap a túra egész biztos nagyon szép lesz!

Konzekvencia: Svájcban járva továbbra sem tudom hová tenni magam, néha Olaszországban érzem magam, néha német felségterületen, néha meg egy kősivatagban, aminek nem értem lényegét. Fura ez a hely nagyon! Milyenek a svájciak? Lehet, hogy ha "feljebb" megyek majd, megtapasztalom azt is. Itt a svájci-olasz határnál lehet, hogy ez a természetes.