Európai kóborlás 7.nap - Bad Ischl, Wolfgangsee

A Traunsee magas-partján töltöttem az éjszakát, első osztályú helyem volt. Nagyon faszát aludtam, a szokásostól eltérően nem pirkadatkor, hanem hét körül vánszorogtam ki a kocsiból. Ez haladás! Még pár nomád éjszaka, és olyan mintha egy ötcsillagos hotelszobában aludnék. Bad Ischl felé vettem az irányt. Sokat vártam tőle, de hiába. Az óvárosi rész már nem érdekelt, mert nem volt oly szép, mint Steyrben, ezen kívül meg egy hercegi kastély lett volna megnéznivaló, de odaérkezésemkor még zárva volt. A parkolási lehetőségeket meg buzin oldották meg, úgyhogy léptem tovább. Mondjuk nem messzire, mert a főtérről kiszúrtam egy kilátót fenn a magosban. Mániámmá lett, hogy oda fel kell mennem, mit látni onnan. Meg is tettem, túrázókat kérdeztem meg, hogy lehet oda feljutni. Az út egyszerű, gyors, és fárasztó volt, még az erdei ösvény hűvöse sem óvott meg a kánikulai meleg hatásaitól. Fent a kilátóban egy ősz szakállú bácsival csevegtem a táj szépségéről, és hogy szerinte Magyarország szebb, mint itt. Erre mondják, hogy a szomszéd nője mindig zöldebb. Kilátó után az irdatlan hőségben elautóztam Sankt Wolfgangba, mely szívemnek látatlanba' kedves hely, mert Timusom itt volt céges karácsonyi bulin nemrég. Megleltem a városban azokat a helyeket, ahol Timusom is járt (fényképeket láttam, az alapján), illetve felfedeztem magamnak a helyet. Igen szép két hetet lehetne itt eltölteni, strandolással és naplopással tölteni az időt, kulináris élvezetekben részt venni. Nekem ez kimaradt, én csak csendes járókelő maradtam, és kiéltem fényképész énemet. Tekintve, hogy a kamerám lemerült, ezért majd autós töltőn keresztül kell bele kraftot lehelni. Sankt Wolfgang amúgy csodaszép hely, de nála mesésebb Sankt Gilgen, ide átautóztam, körbenéztem, megebédeltem tipik osztrák fehér színű kolbászt és újhagymát, közben a tóval szemeztem, meg a kacsákkal, akik újfent betámadtak, de ezúttal két hím. Konkrétan olyan merész volt az egyik példány, hogy a kezemből evett. Először újhagymát kapott, de arra az első falat után csak hápogott, és már csak a kenyérre gerjedt. Mókás élmény, hogy a kacsákkal napi szinten ilyen kapcsolatba kerülök. Teljesen nem ide vág, de Mozart valami nagy okosságot művelhetett itt Sankt Gilgenben, mert az egész városka Mozart szagú. Szobra van, tere van, bótja van, háza van, van itt mindene. Itt Sankt Gilgenben amúgy jelenleg is üzemelő kabinos libegő járja a drótkötélpályát, mely feljuttatja a népeket 1500 méteres magasságba, hogy ott kirándulhassanak. Majd ha egyszer több napra teszem erre tiszteletem, biztos felmegyek a hegyekbe... De jelen esetben Sankt Wolfgangnak vettem az irányt. Visszagurultam kocsival a bringához, és kettő vendégháznál való bepróbálkozásból egy sikeres volt, holnapra van szállásom. Feltöltöm a készleteimet, pihenek egyet, mosok egyet.

Estére lecsendesedett az amúgy nyüzsgő Sankt Wolfgang. Elücsörögtem a kikötőnél pár órát, mielőtt visszamentem az alvóhelyre a kocsihoz. Olvastam nyugiban. A kocsiban befigyelt egy jófajta osztrák sör, első blikkre nekem ízlik, ajánlom mindenkinek: Egger a neve, ha jól olvasom ezeket a cifra osztrák betűket. A Wolfgangsee nevű tavat ajánlom mindenkinek, aki festői környezetben akar nyaralni egyet egy tiszta vizű tónál, hegyekkel körbevéve. Nagyon cool. Holnapi terv: megmászom az ezerhétszázvalamennyi méter magas hegyet, melyhez innen a városból indul oldtimer fogaskerekű. Potom 30 eurázsiáért fel is visz, meg le is hoz. Jófejség...