Békésen szunyókáltam immár komfortossá vált kocsim hátsó ülésén, körbevettek a sötétített ablakok, biztosítván nyugodt álmomat. Nem zargat soha senki, azt sem tudják, hogy alszik-e itt valaki, vagy sem. A Wolfgangsee magas-partján parkíroztam, közelben sehol egy ház, csak rét, pár fa, és egy nullforgalmú mellékút. Fasza volt a naplemente. Az este is. Hajnalban aztán fordult a kocka! Arra ébredtem, hogy irdatlan nagyot dörög az ég. Aztán sorban húsz-harminc villám egy perc alatt bevilágítja az éjszakát. Kicsit Világok Harca érzés volt. Nem szartam be, nagyon. Messze volt még a vihar, de tíz perc alatt elért engem, és nem hagyott aludni. Eszembe ötlött, hogy nem épp a legalacsonyabb pontján vagyok a tájnak, sőt konkrétan 50 méteres körzetben a kocsim a legmagasabb pont, villámoknak ideális. Nagy hirtelen fosni kezdtem a szitutól, de aztán szerencsére nem lett gáz. Brutálisakat dörgött és villámlott egy ideig ez a galád, így aztán nehéz lesz délelőtt megmászni az 1783 méter magas Schafberget.
Hopp, vihar lévén hama hama vége lett az esőnek, így reggelre már szinte száraz útra tudtam tenni a pracskert. Úgy gondoltam, hogy mindenképp elkezdek felmenni a hegyre, max.ha még a túra elején bebizonyosodik, hogy az eső miatt cinkes lenne a folytatás, visszafordulok, és feldzsalok a nyuggerekkel a fogaskerekűvel. Mindezt a tervezést azért vettem komolyan, mert 1783 méter magasra indultam. Ha ott fent balul sül el valami, nem egykönnyen jutok segítséghez. No, de ilyeneken alapból nem jár az agy, nem akarom bevonzani a szart. Bizakodva vágtam neki az útnak. Három és fél órás szintidőt mutatott a tábla, melyet követni kezdtem. El kell mondjam, volt annyi az út. Cirka 1200 méteres szintkülönbséget kellett megtennem. Az első húsz perc kritikus volt, aztán valahogy ráálltam egy ritmusra, mely eljuttatott végül a csúcsra, ha ha ha... Micsoda áthallás! Átgázoltam erdőn, felhőn, csordogáló patakon, legelésző tehén csordán, hideg ködön, hegygerincen, mindenen amin kellett. Nagyon fosos érzés egy erdei szűk ösvényen haladni, amikor felhőben van az ember. Kissé horrorfilm jelleget ölt akkor a táj. Többször keresztezte túrautam a fogaskerekű nyomvonalát, így volt alkalmuk a kényelmeseknek integetnie nekem a vasúti kocsiból. Jófej magyar visszainteget. :) Brutál elfáradás lett a vége, míg a hegytetőn levő menedékházhoz értem. Hütte! :) Forró csokival és Snickers-szel kellett talpra állítanom magam. A hegytetőn hála a fogaskerekűnek nem a megszokott formák voltak, akik fittek és túrabottal nyomják, hanem zömében nyugdíjas és kínai kattintgatós népek ücsörögtek.
A Schafberg csúcsáról igen sokfelé ellát az ember. Látni négy-öt tavat, sok távoli havas csúcsot, közelebbi falvakat, lassan úszó felhőfoszlányokat, és a sötétebbkék horizontot, mely más mint a tengerszinten. Alapos kinézelődés után megindultam lefelé, mert várt már a szállásom. Fele annyi idő alatt tettem meg visszafele az utat, mint felfelé, úgyhogy már délután kettőkor pakoltam a kocsiból a szobába a pakkokat. Nagyszervíííz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése