Kihalt volt az egész parkoló, egész éjjel. Egész jó volt ez így. Egész kora reggel elindultam Interlakenbe, megnézni hogy mi van ott. Na elég az egészekből! Szállodákon, kajáldákon, üzletsorokon kívül semmi, úgyhogy legközelebb inkább kihagynám. Elvileg innen nyújtja a legszebb látványt a négyezer méteres Jungfrau hegy, de jelenleg felhőbe burkolózott az egész, így elmaradt a flash. Viszont megreggeliztem a kocsimnál, és közben temérdek 1000 frankos, vagy drágább svájci órát néztem a kirakatokban. Nagyon szépek, talán majd 50 éves koromra lesz egy a csuklómon.
Interlakent hamar faképnél hagytam, mentem a Jungfrau régió egyik legszebb helyére, Grindelwaldba. Ez egy csöppnyi település sok-sok-sok nagy hegy körülölelésében, melyek az impozáns 4000 méteres magasság körül csúcsosodnak. A kocsikázás csodás panorámaúton zajlott. Nem kellett sokat felfelé menni verdával, 1034 méter magasan volt Grindelwald. Tervem szerint ez a kiindulópontja túrámnak, fel 2320 méter magasra, megnézni az Eiger gleccsert. Kissé átalakítottam egy top 32-es túrát, költséghatékonyabbá téve azt, 60 frankot spórolva. Grindelwaldból fogaskerekűvel kellene a túraleírás szerint felmennem egy Alpiglen nevű megállóhoz, és innen fel a gleccserig. Nos, én gyalog terveztem Alpiglenig is, meg onnan is tovább, így két és fél órával meghosszabbodik az utam, egyik irányba számolva. Oda-vissza kb. négy órával.
Mivel gleccser volt a cél, nagyon vártam már az indulás pillanatát, be voltam sózva, hogy ez a gleccser milyen a többihez képest, amit már láttam. Indulásom előtt parkolási nehézségeim adódtak, ugyanis Grindelwald egész területe fizetős. Elindultam hát a turistajelzésen autóval, és mentem amíg volt út, egy bizonyos Gletscherschlucht nevű étteremig. Itt akkora ingyenes placc volt, hogy itt is hagytam a kocsit, és innen indultam felfelé a hegyre. 10 órás történetnek néztem elébe, bitang nagy fáradás lett a vége. Délelőtt 10-től este 8-ig kutyagoltam, egy másfél órás hegyteteji ejtőzést beiktatva. Nagyon élvezetes túra volt! Erdőben indult, itt láttam egy őzet is. Erdő után sziklás hegyoldalban, illetve réteken vitt az út. Aztán bazi nagy sziklák közt, és irdatlan meredek hegyoldal mellett mentem, egyre szebb panorámát látván. Idővel, ahogy 1700 méter fölé értem, megjelentek, s mind sűrűbben színezték a tájat a hegyi virágok. Aztán egyszer csak makacsul olvadni nem akaró hófoltokon kellett átgázolnom, majd olyan folyókon, melyek már olvadó hótömegekből származtak. A távolban megjelentek a havas hegycsúcsok, a fogaskerekű vasút olykor felfedezhető lett a távolban. Négy és fél óra alatt elértem a tutihoz: az Eiger gleccserhez.
Elmaradt a várt hatás, nem volt valami lenyűgöző látvány, de csak a már látott gleccserekhez képest. Önmagában megállta volna a helyét, de én már láttam nem is oly rég sokkal szebbeket. Szegény Eiger gleccser szerintem a végét járja, igen olvadós már a globális felmelegedéstől. Az elmaradt szépség helyett jót kajáztam a hátizsákomból egy nyugis padon, rálátással a gleccserre, svájci bicskámmal szelve a kenyeret, a szalámit, és a paprikát. Innen az Eiger gleccsertől elindulva lett volna még egy nagy nevezetesség, egy 3454 méter magasra menő fogaskerekű járat, ez oda-vissza 112 frank lett volna (Jungfraujoch a végső, legmagasabb állomás neve). Ezt kihagyóssá tettem, mert invesztigátori fizum van. :)Úgyhogy inkább kajáltam kitartóan. Az étkezésem nagy port kavart egy szép fekete tollazatú, citromsárga csőrű, galamb méretű madárfaj több egyedében. Előbb csak a méterekre levő korlátra szálltak ketten hárman, aztán pillanatokon belül már az asztalra szállt, és ott totyogott tétován az egyik bátor tollas. Egyik pillanatban egy tőlem öt centire levő szalámi darabot csípett meg, majd szállt el vele messzire a madár, hogy ott elfogyassza azt. Ledobtam a hajam! Ilyen bátor madarat még nem láttam. Felbuzdulva eme jellemen, a többi madárnak adtam kenyeret. Az viszont nem kellett nekik, ezek a húsra buktak, húsevő madarak ezek! Az étkezésem végére megjelent egy züllött, nagyobb darab madár is, ez még bátrabb volt, mint a többi. A husiból már nem akartam többet adni neki(k), úgyhogy megindult a harc a kajáért. Csak úgy voltak hajlandóak odébb repülni a madarak, hogy felálltam és hangosan tapsoltam párat. Ekkor is csak a korlátig voltak hajlandóak
elrepülni, nem tágítottak a finomságtól. Uzsonnámat fincsi svájci csokival zártam, erre is rámoccantak a szárnyasok. Egy negyed kockát kíváncsiságból bedobtam a közösbe, ízlett a kis csőrösnek a csoki.
Lefele vezető utam első két harmada pont olyan élvezetes volt, mint a nap eddigi része, aztán az utolsó egy órában elkezdett cseperegni az eső, és a sok lejtő is kikezdte a térdemet, szóval vártam már a nyugis verdát, ahol leülhetek és beájulhatok álomba, mert bazira elfáradtam. Még egy nagyon szép momentum adódott az út utolsó pár percében: az erdőt járva fél méterre tőlem láttam egy őzike szerű állatot, melynek volt kis szarva, és szemeinél fekete foltos volt a bőre, amúgy meg őzike volt egy az egyben. Három példányt láttam, két felnőttet, és egy pindurit. Ez utóbbi sötétszürke volt és nagyon kicsi, járni alig tudott. Aranyosak voltak, ahogy megészlelvén engem, előbb kicsit távolabb ügettek a hegyoldalban, majd néztek rám bambán, mielőtt végleg menekülőre fogták.
Mai hosszúra sikeredett túrám során elzsibbadt az agyam, és kidobott egy német szóviccet a "Was machts du?" kérdőmondat helyett (mit csinálsz?), egy enyhe magyarosítást alkalmazva, egy kis élcelődést belevíve, íme: "Fasz makksz du?". Magyarán mit csinálsz hülyegyerek? Nah ez pont olyan szar és fáradt poén, mint most én vagyok, szóval inkább nyomok egy durmát. :)
Interlakent hamar faképnél hagytam, mentem a Jungfrau régió egyik legszebb helyére, Grindelwaldba. Ez egy csöppnyi település sok-sok-sok nagy hegy körülölelésében, melyek az impozáns 4000 méteres magasság körül csúcsosodnak. A kocsikázás csodás panorámaúton zajlott. Nem kellett sokat felfelé menni verdával, 1034 méter magasan volt Grindelwald. Tervem szerint ez a kiindulópontja túrámnak, fel 2320 méter magasra, megnézni az Eiger gleccsert. Kissé átalakítottam egy top 32-es túrát, költséghatékonyabbá téve azt, 60 frankot spórolva. Grindelwaldból fogaskerekűvel kellene a túraleírás szerint felmennem egy Alpiglen nevű megállóhoz, és innen fel a gleccserig. Nos, én gyalog terveztem Alpiglenig is, meg onnan is tovább, így két és fél órával meghosszabbodik az utam, egyik irányba számolva. Oda-vissza kb. négy órával.
elrepülni, nem tágítottak a finomságtól. Uzsonnámat fincsi svájci csokival zártam, erre is rámoccantak a szárnyasok. Egy negyed kockát kíváncsiságból bedobtam a közösbe, ízlett a kis csőrösnek a csoki.
Lefele vezető utam első két harmada pont olyan élvezetes volt, mint a nap eddigi része, aztán az utolsó egy órában elkezdett cseperegni az eső, és a sok lejtő is kikezdte a térdemet, szóval vártam már a nyugis verdát, ahol leülhetek és beájulhatok álomba, mert bazira elfáradtam. Még egy nagyon szép momentum adódott az út utolsó pár percében: az erdőt járva fél méterre tőlem láttam egy őzike szerű állatot, melynek volt kis szarva, és szemeinél fekete foltos volt a bőre, amúgy meg őzike volt egy az egyben. Három példányt láttam, két felnőttet, és egy pindurit. Ez utóbbi sötétszürke volt és nagyon kicsi, járni alig tudott. Aranyosak voltak, ahogy megészlelvén engem, előbb kicsit távolabb ügettek a hegyoldalban, majd néztek rám bambán, mielőtt végleg menekülőre fogták.
Mai hosszúra sikeredett túrám során elzsibbadt az agyam, és kidobott egy német szóviccet a "Was machts du?" kérdőmondat helyett (mit csinálsz?), egy enyhe magyarosítást alkalmazva, egy kis élcelődést belevíve, íme: "Fasz makksz du?". Magyarán mit csinálsz hülyegyerek? Nah ez pont olyan szar és fáradt poén, mint most én vagyok, szóval inkább nyomok egy durmát. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése