Előző tökéletesnek mondható napom után egy újabb tökéletes következett. Aludtam éjjel, mint a bunda, frissen és üdén keltem, kimentem a wc-re, mint ahogy otthon szoktam (csak ezúttal menni kellett 30 métert, otthon ugye meg az egész lakás 25 négyzetméter), bementem a shopba körbenézni, hogy minden milyen qva drága, neteztem 10 percet a helyi terminálról, megreggeliztem a kocsinál, majd rendet tettem és útnak indultam Montreux felé. Zsírsárkány autópálya továbbra is, nagyon szép alagutak, majd autópályáról lejőve, mintha az alföldön közlekednék, egyszerűen sima minden, sehol egy hegy az utamban, de még domb sem, hála az égnek! Megszerettem a svájci úthálózatot, hála a matricának, ami enged autópályán közlekedni.
Montreux előtt figyelmes lettem egy Chateu de Chillon nevű, számomra egyelőre kiejthetetlen várra (francia nyelvterület, eszem a húsukat). A Genfi-tó mellé érve elsőként a kora reggeli tó látványán akadtam fent, majd a vízzel egy szinten levő vár látványa ámított el. Gyorsba leraktam a verdát 800 méterre a vártól, sehol senki nem volt így reggel fél nyolckor, lőttem pár jó képet a várról és környékéről, meg sétáltam egy gyorsat körülötte. A vár mellett találtam egy túrautat ábrázoló térképet, valami Rajna-útvonal nevűt, és bizony biciklis útvonal volt, mely a tó körül ment végig. Nah egyből kedvet kaptam ahhoz, hogy nyeregbe pattanjak, és bringával hasítsak a cirka 30 km-re levő Lausanne városba, majd onnan vissza ide a várhoz. Ez egész napos programnak ígérkezett számításaim szerint (ez a tipp be is jött).
Elemózsia, üccsi, kamera és fényképezőgép a bringatatyóba, továbbá pulcsi és esőkabát (de minek?), majd nyeregbe, és irány a tó mellett végig! Reményeimet felülmúló látvány fogadott minden egyes kilométeren. A tóparti sétányok városból városba értek, pálmafák, szép színes ültetett virágok, különböző extrém növények, szobrok sokasága, szökőkutak, luxushotelek és kaszinók sora adta meg a feelinget. Nem lehetett eljönni szó nélkül semmi mellett. A csilivili városképet még cifrázta az úton elhaladó luxusverdák sora. Ma igen sok Ferrari-t és Lamborghini-t láttam, Porsche természetesen -mint eddig minden nap- akadt bőséggel. Láttam ritkaságokat is, de erről inkább a készülőben lévő videó tudna árulkodni. Elvoltam, mint befőtt. A tó szépségét a háttérben húzódó havas sipkájú hegyek, a tavon úszó vitorlások és sétahajók, illetve a part közeli hattyúk és kacsák tették teljessé. Lassan haladtam a sok látnivaló miatt. Montreux nagyon elkapott. Valami Jazz fesztivál másnapja volt a mai, így igazi másnapos alkesz arcok kóvályogtak a sétányon mindenfelé. Egyes szakaszokon szeméthegyeket kellett kerülgetnem, jellemzően fesztiválkorsók, cigisdobozok, szórólapok alkották a szeméthegyeket. Igazi buli utáni látvány. Épp takarította egy bazi nagy brigád a kulát, hogy a városkép ezen a területen is szép legyen. Délelőtt tízkor kezdtek el nyitni a butikok, megjelentek a piacok, zöldség-gyümölcs-méz-sajt, húsok-kolbászok-savanyúságok, ruhák-ékszerek-kütyük, egymás mellett. Kóstoltam gombakrémet, bort is akartam, de nem volt készséges az eladó úgyhogy kihagyós volt, de nézelődtem, mint Timusom szokott. :) Apropó bor! Minő szerencse! Svájc kiemelkedő borvidékére értem, a Genf környéki borok Svájcban a legjobbak, én meg itt vagyok. Ma még borozás lesz, az tuti!
Piacnézés után leültem egy régi erődnél kajolni kajbászt, meg az otthoninál négyszer nagyobb méretű csemegepaprikát, meg tuti Olaszországban vásárolt kenyeret. Tömtem a majmot, de nem csak én voltam éhes a környéken. Kismadarak egy csoportja telepedett mellém a padra, illetve a nem annyira bátrak a pad előtt várták a lepattanót. Ezek az ugribugrik pofátlanul odajöttek centikre a kajámhoz, és már csípték is volna a padra rakott, saját fogyasztásra szánt kenyeret. Csak elbénázták kicsi csőrükkel a kenyércsípést, így pavlovi reflexemmel elrántottam az éhes "fenevadak" (kicsi madarak) elöl a kajámat. Na nehogymááár. Beszarás! A kolbász felé is csipdestek, azt is magamhoz kellett vennem. Hát ilyet! Jó szívemnek köszönhetően voltam olyan Úr, és egy szelet kenyeret beraktam a közösbe, odaadtam a madárkáknak. Jóízűt csipegettek belőle mindahányan. Pár percen belül egy kettyós néni ült mellém a padra. Próbáltunk dumcsizni, de nekem a francia egyáltalán nem ment, neki meg a német döcögősen. Plusz kissé szenilis volt a néni, nem nagyon tudtam hová rakni egy idő után személyét. Sajnálatos módon azt sem tudta, hol van Magyarország, illetve hogy mi az. Hollandia és Új-Zéland között vacillált a néni, hogy onnan jöhettem. Ha már Magyarországról nem hallott, próbált hová rakni a világban. Nos, holland szívesen lennék egy ideig, Új-Zéland meg a Gyűrűk Ura alapján igen szép hely, úgyhogy legyen a néninek igaza. :) Mivel jót derült az öreglány a kismadarak étvágyán, adtam neki egy fél szelet kenyeret, hogy etesse ő is a madarakat. Azt hitte először, hogy az ő étvágya csillapítására kínálom a falatot, de mire elmagyaráztam neki, hogy neeem, addigra az egyik fürge kismadár kiragadta a kezemből a kenyeret, és elkezdte azt is majszolni, így a néni lemaradt ma a madáretetésről.
Kajolás (és kajoltatás) után tovább dzsaltam a tóparton, majd a szárazföld belseje felé is elnéztem, milyen errefelé a vidék. Zsír kecók, autentikus óvárosok, nagyon tetszik ez a környék! Láttam Freddie Mercury és Charlie Chaplin szobrot, vízből kiálló többméteres villát, igazi különlegességek ezek! Idővel olyan területre értem, hogy domb hátán domb nőtt, és a borászatok földjére értem. Végeláthatatlan szőlők, kis kunyhók a szőlőtáblák között, kis táblák hogy merre milyen pince található. Visszafelére tartogattam a borvásárlást, mert ha odafele vásárlok, megpusztul velem együtt a nagy hőségben, ami ma van.
Viszont bótba bementem ennek ellenére, hogy tájékozódjak a bor árakról. Nem is vészes! Nyilván nem fogok 40 CHF-es bort venni, de gagyit sem akarok. Ha bort nem is vettem, de megleltem a közértben a kedvenc külföldi söröm: a Kroenenburg 1664-et. Muszáj voltam venni egyet. :) Kulináris gyönyörre is vágytam a sör mellé, úgyhogy vettem svájci sajtokat és svájci csokit, nyami-nyami! Mindezt nem tudtam sokáig őrizgetni a bringaszütyőben, hamar meg kellett állnom egy árnyékos, tóparti padnál, hogy elfogyasszam az étkeket. A sajtok nagyon finomak voltak, háromféle camambert jellegűt sikerült vennem, az egyikben valami zöldség is volt. A csoki vilmoskörtés tejcsoki volt, nem húzta sokáig, benyomtam az egész táblát. Mindezt a doboz sörrel lefojtottam, és bebambultam a Genfi-tó partján. Nincs is jobb, mint egy kora délutáni ejtőzés az árnyékban, megkajálva, és egy sörrel a bendőben. Mindenféle népek mászkáltak errefelé, sok volt az olaszos kinézetű ember, de jellemzően ugyebár mindenki franciául bájcsevegett. Egyszer azonban magyar párbeszédet hallottam, és ennek annyira megörültem, hogy nyitottam az urak felé egy "Jó napot!"-tal, ez elég is volt ahhoz, hogy megörüljenek nekem, és jót dumcsiztunk arról, ki honnan hova miért meddig. Készítettem róluk kérésükre egy fotót, háttérben a tóval, majd viszon'látásra. Zsír!
Szép lassacskán elértem Lausanne-be. Szép kikötő és főtér, nyüzsi mindenütt, tömeg és csinos lányok, látszik hogy szombat van, mindenki itt kolbászol. Egész héten nem láttam ennyi embert, mint itt, ennek a városnak a kikötőjénél. Veterán autó buzulást is láttam itt, zsinórban 5-6 századeleji masina pöfögött el az egyik körforgalomnál. Mókás volt látni ilyeneket a fullos bömik és merdzsák között. Lausanne után megindultam vissza a kocsihoz. Nem volt épp rövid idő, míg visszaértem, meg kell hagyni. Az út során vadásztam egy üveg rosé bort. Ahogy megfejtettem az üvegen lévő franciául szóló címkét, genfi a bor, úgyhogy nagy reményeket fűztem hozzá. A visszafele út durván melegebb volt, mint vártam, úgyhogy tartottam egy útszéli pihenőt. De nem ám akárhol, leálltam egy 1936-osnak kinéző veterán autó mellé, mely kb. 50 centi magas volt, elöl kerek lámpák, hosszúkás motortér, kétüléses kabrió, csomagtartó helyett csapott segg, és ha netán csomagja van az embernek, a kasznira erősített tartószerkezethez tudja kötözni kofferjeit. Leálltam dumcsizni az idős francia (vagy svájci?) házaspárral, akiké a verda volt, megtudtam mindent, amire kíváncsi voltam: az autó 3 éves, és egy 1936-os angol Morgan modellről mintázták minden aspektusában. A kaszni aluból van, a motorja Ford, minden úgymond korszerű rajta, a futóművet is beleértve. Csak egy nagyon fasza előző századi kasznit raktak a kocsira. Így tök autentikus az egész, nem is hinné az ember, hogy nem eredeti 1936-os, felújított modell. Ez elgondolkodtatott azon, hogy akkor ezek szerint majd egyszer nekem is lehet egy 1976-os Porschém, és nem kell egy rozsdaroncsot kipofoznom, hanem építenek majd nekem korszerű technikával, régi kaszni alapján készülő új verdát... jó lenne! Illetve miket beszélek, még hogy jó lenne? Jó lesz! Így helyes.
Miközben kellemesen elfantáziálgattam hasonló öregkoromról, mint amilyen eme házaspárnak megadatott, visszaértem Montreux-be, bele a kezdődő Jazz fesztivál közepébe. Fűszagú fekák, sör mindenütt, tömeg és alakuló fesztiválhangulat. Egyből a Sziget jutott eszembe, amikor egy héten át voltam Szigetlakó. Eldőlt számomra, hogy hol fogom elfogyasztani a borocskámat, a Jazz Fesztiválon!
Sajna mégsem volt oly jó ez a Rosé, fene a kifinomult ízlésemet. Bár igen erős bor volt, hiányoltam belőle valamit, amit a magyar borokban megtaláltam. Nah mindegy, megittam másfél pohárral, oszt meghagytam későbbre a maradékot. A Jazz Fesztivál estére, mire visszatértem a helyszínre, tömve volt, moccanni nem lehetett. Tele volt indián árusokkal a hely, meg hát no azért valljuk meg, telis tele volt fullos nőcivel a placc! Egy ideig időztem, fesztivállapot volt, szerencsére nem voltak fesztivállatok, csak betépett fekák, törzsi dobokkal meg nagy tetkókkal. A bor meg úgy elnyomott, hogy reggel alig lehetett kivakarni a kocsiból...
Montreux előtt figyelmes lettem egy Chateu de Chillon nevű, számomra egyelőre kiejthetetlen várra (francia nyelvterület, eszem a húsukat). A Genfi-tó mellé érve elsőként a kora reggeli tó látványán akadtam fent, majd a vízzel egy szinten levő vár látványa ámított el. Gyorsba leraktam a verdát 800 méterre a vártól, sehol senki nem volt így reggel fél nyolckor, lőttem pár jó képet a várról és környékéről, meg sétáltam egy gyorsat körülötte. A vár mellett találtam egy túrautat ábrázoló térképet, valami Rajna-útvonal nevűt, és bizony biciklis útvonal volt, mely a tó körül ment végig. Nah egyből kedvet kaptam ahhoz, hogy nyeregbe pattanjak, és bringával hasítsak a cirka 30 km-re levő Lausanne városba, majd onnan vissza ide a várhoz. Ez egész napos programnak ígérkezett számításaim szerint (ez a tipp be is jött).
Elemózsia, üccsi, kamera és fényképezőgép a bringatatyóba, továbbá pulcsi és esőkabát (de minek?), majd nyeregbe, és irány a tó mellett végig! Reményeimet felülmúló látvány fogadott minden egyes kilométeren. A tóparti sétányok városból városba értek, pálmafák, szép színes ültetett virágok, különböző extrém növények, szobrok sokasága, szökőkutak, luxushotelek és kaszinók sora adta meg a feelinget. Nem lehetett eljönni szó nélkül semmi mellett. A csilivili városképet még cifrázta az úton elhaladó luxusverdák sora. Ma igen sok Ferrari-t és Lamborghini-t láttam, Porsche természetesen -mint eddig minden nap- akadt bőséggel. Láttam ritkaságokat is, de erről inkább a készülőben lévő videó tudna árulkodni. Elvoltam, mint befőtt. A tó szépségét a háttérben húzódó havas sipkájú hegyek, a tavon úszó vitorlások és sétahajók, illetve a part közeli hattyúk és kacsák tették teljessé. Lassan haladtam a sok látnivaló miatt. Montreux nagyon elkapott. Valami Jazz fesztivál másnapja volt a mai, így igazi másnapos alkesz arcok kóvályogtak a sétányon mindenfelé. Egyes szakaszokon szeméthegyeket kellett kerülgetnem, jellemzően fesztiválkorsók, cigisdobozok, szórólapok alkották a szeméthegyeket. Igazi buli utáni látvány. Épp takarította egy bazi nagy brigád a kulát, hogy a városkép ezen a területen is szép legyen. Délelőtt tízkor kezdtek el nyitni a butikok, megjelentek a piacok, zöldség-gyümölcs-méz-sajt, húsok-kolbászok-savanyúságok, ruhák-ékszerek-kütyük, egymás mellett. Kóstoltam gombakrémet, bort is akartam, de nem volt készséges az eladó úgyhogy kihagyós volt, de nézelődtem, mint Timusom szokott. :) Apropó bor! Minő szerencse! Svájc kiemelkedő borvidékére értem, a Genf környéki borok Svájcban a legjobbak, én meg itt vagyok. Ma még borozás lesz, az tuti!
Piacnézés után leültem egy régi erődnél kajolni kajbászt, meg az otthoninál négyszer nagyobb méretű csemegepaprikát, meg tuti Olaszországban vásárolt kenyeret. Tömtem a majmot, de nem csak én voltam éhes a környéken. Kismadarak egy csoportja telepedett mellém a padra, illetve a nem annyira bátrak a pad előtt várták a lepattanót. Ezek az ugribugrik pofátlanul odajöttek centikre a kajámhoz, és már csípték is volna a padra rakott, saját fogyasztásra szánt kenyeret. Csak elbénázták kicsi csőrükkel a kenyércsípést, így pavlovi reflexemmel elrántottam az éhes "fenevadak" (kicsi madarak) elöl a kajámat. Na nehogymááár. Beszarás! A kolbász felé is csipdestek, azt is magamhoz kellett vennem. Hát ilyet! Jó szívemnek köszönhetően voltam olyan Úr, és egy szelet kenyeret beraktam a közösbe, odaadtam a madárkáknak. Jóízűt csipegettek belőle mindahányan. Pár percen belül egy kettyós néni ült mellém a padra. Próbáltunk dumcsizni, de nekem a francia egyáltalán nem ment, neki meg a német döcögősen. Plusz kissé szenilis volt a néni, nem nagyon tudtam hová rakni egy idő után személyét. Sajnálatos módon azt sem tudta, hol van Magyarország, illetve hogy mi az. Hollandia és Új-Zéland között vacillált a néni, hogy onnan jöhettem. Ha már Magyarországról nem hallott, próbált hová rakni a világban. Nos, holland szívesen lennék egy ideig, Új-Zéland meg a Gyűrűk Ura alapján igen szép hely, úgyhogy legyen a néninek igaza. :) Mivel jót derült az öreglány a kismadarak étvágyán, adtam neki egy fél szelet kenyeret, hogy etesse ő is a madarakat. Azt hitte először, hogy az ő étvágya csillapítására kínálom a falatot, de mire elmagyaráztam neki, hogy neeem, addigra az egyik fürge kismadár kiragadta a kezemből a kenyeret, és elkezdte azt is majszolni, így a néni lemaradt ma a madáretetésről.
Kajolás (és kajoltatás) után tovább dzsaltam a tóparton, majd a szárazföld belseje felé is elnéztem, milyen errefelé a vidék. Zsír kecók, autentikus óvárosok, nagyon tetszik ez a környék! Láttam Freddie Mercury és Charlie Chaplin szobrot, vízből kiálló többméteres villát, igazi különlegességek ezek! Idővel olyan területre értem, hogy domb hátán domb nőtt, és a borászatok földjére értem. Végeláthatatlan szőlők, kis kunyhók a szőlőtáblák között, kis táblák hogy merre milyen pince található. Visszafelére tartogattam a borvásárlást, mert ha odafele vásárlok, megpusztul velem együtt a nagy hőségben, ami ma van.
Viszont bótba bementem ennek ellenére, hogy tájékozódjak a bor árakról. Nem is vészes! Nyilván nem fogok 40 CHF-es bort venni, de gagyit sem akarok. Ha bort nem is vettem, de megleltem a közértben a kedvenc külföldi söröm: a Kroenenburg 1664-et. Muszáj voltam venni egyet. :) Kulináris gyönyörre is vágytam a sör mellé, úgyhogy vettem svájci sajtokat és svájci csokit, nyami-nyami! Mindezt nem tudtam sokáig őrizgetni a bringaszütyőben, hamar meg kellett állnom egy árnyékos, tóparti padnál, hogy elfogyasszam az étkeket. A sajtok nagyon finomak voltak, háromféle camambert jellegűt sikerült vennem, az egyikben valami zöldség is volt. A csoki vilmoskörtés tejcsoki volt, nem húzta sokáig, benyomtam az egész táblát. Mindezt a doboz sörrel lefojtottam, és bebambultam a Genfi-tó partján. Nincs is jobb, mint egy kora délutáni ejtőzés az árnyékban, megkajálva, és egy sörrel a bendőben. Mindenféle népek mászkáltak errefelé, sok volt az olaszos kinézetű ember, de jellemzően ugyebár mindenki franciául bájcsevegett. Egyszer azonban magyar párbeszédet hallottam, és ennek annyira megörültem, hogy nyitottam az urak felé egy "Jó napot!"-tal, ez elég is volt ahhoz, hogy megörüljenek nekem, és jót dumcsiztunk arról, ki honnan hova miért meddig. Készítettem róluk kérésükre egy fotót, háttérben a tóval, majd viszon'látásra. Zsír!
Szép lassacskán elértem Lausanne-be. Szép kikötő és főtér, nyüzsi mindenütt, tömeg és csinos lányok, látszik hogy szombat van, mindenki itt kolbászol. Egész héten nem láttam ennyi embert, mint itt, ennek a városnak a kikötőjénél. Veterán autó buzulást is láttam itt, zsinórban 5-6 századeleji masina pöfögött el az egyik körforgalomnál. Mókás volt látni ilyeneket a fullos bömik és merdzsák között. Lausanne után megindultam vissza a kocsihoz. Nem volt épp rövid idő, míg visszaértem, meg kell hagyni. Az út során vadásztam egy üveg rosé bort. Ahogy megfejtettem az üvegen lévő franciául szóló címkét, genfi a bor, úgyhogy nagy reményeket fűztem hozzá. A visszafele út durván melegebb volt, mint vártam, úgyhogy tartottam egy útszéli pihenőt. De nem ám akárhol, leálltam egy 1936-osnak kinéző veterán autó mellé, mely kb. 50 centi magas volt, elöl kerek lámpák, hosszúkás motortér, kétüléses kabrió, csomagtartó helyett csapott segg, és ha netán csomagja van az embernek, a kasznira erősített tartószerkezethez tudja kötözni kofferjeit. Leálltam dumcsizni az idős francia (vagy svájci?) házaspárral, akiké a verda volt, megtudtam mindent, amire kíváncsi voltam: az autó 3 éves, és egy 1936-os angol Morgan modellről mintázták minden aspektusában. A kaszni aluból van, a motorja Ford, minden úgymond korszerű rajta, a futóművet is beleértve. Csak egy nagyon fasza előző századi kasznit raktak a kocsira. Így tök autentikus az egész, nem is hinné az ember, hogy nem eredeti 1936-os, felújított modell. Ez elgondolkodtatott azon, hogy akkor ezek szerint majd egyszer nekem is lehet egy 1976-os Porschém, és nem kell egy rozsdaroncsot kipofoznom, hanem építenek majd nekem korszerű technikával, régi kaszni alapján készülő új verdát... jó lenne! Illetve miket beszélek, még hogy jó lenne? Jó lesz! Így helyes.
Miközben kellemesen elfantáziálgattam hasonló öregkoromról, mint amilyen eme házaspárnak megadatott, visszaértem Montreux-be, bele a kezdődő Jazz fesztivál közepébe. Fűszagú fekák, sör mindenütt, tömeg és alakuló fesztiválhangulat. Egyből a Sziget jutott eszembe, amikor egy héten át voltam Szigetlakó. Eldőlt számomra, hogy hol fogom elfogyasztani a borocskámat, a Jazz Fesztiválon!
Sajna mégsem volt oly jó ez a Rosé, fene a kifinomult ízlésemet. Bár igen erős bor volt, hiányoltam belőle valamit, amit a magyar borokban megtaláltam. Nah mindegy, megittam másfél pohárral, oszt meghagytam későbbre a maradékot. A Jazz Fesztivál estére, mire visszatértem a helyszínre, tömve volt, moccanni nem lehetett. Tele volt indián árusokkal a hely, meg hát no azért valljuk meg, telis tele volt fullos nőcivel a placc! Egy ideig időztem, fesztivállapot volt, szerencsére nem voltak fesztivállatok, csak betépett fekák, törzsi dobokkal meg nagy tetkókkal. A bor meg úgy elnyomott, hogy reggel alig lehetett kivakarni a kocsiból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése