Weimar kertvárosi részén sikerült egy jót aludni, reggel fél hatkor azonban már ébredeztem. Egy kora reggeli városnézés Weimarban, nem is rossz! Goethe és Schiller neve merült fel minden épületen, téren, kávézón, biztos tették itt az okosat a srácok anno. Ha valaki Budapesten autóba száll, hogy csak és kizárólag Weimarba jöjjön várost nézni, nem éri meg. Így útba ejtve azért elment a látvány. :) Ejj de finnyás lettem...
Weimarból reggel fél nyolckor elindultam, és Prágáig meg sem álltam. Illetve de, megálltam reggelizni és pihenni. Csehországba lépve fel kellett autózni egy 800 méter magas hegységre, így a tegnapi mélyföldelés után ma már fenyőerdők mellett hasítottam el. Felfelé anyáztam, hogy soha nem érek oda, lefelé meg ámultam a szép látványtól, amit a völgyekben lapuló települések, és távolba vesző rétek nyújtottak.
Délre értem Prágába. Az időjárásra ma egy rossz szavam nem lehet: utazás közben borult volt az ég, amint megérkeztem Prágába, kisütött a nap és jó idő lett. A tegnapi szivatás kompenzálva. A prágai parkolás álom, négy kilométerre a városközponttól még nem fizetős a dolog, és elég könnyen vadásztam egy külvárosi szabad helyet.
Leszereltem a kocsiról a bringát, és egy gyors GPS-ről papírra vezetett rögtönzött térképpel a zsebemben útnak indultam, hogy megnézzem a lelki szemeim előtt már sokszor bejárt Prágát. Ez a város olyan, mintha Budapest lenne egy párhuzamos univerzumban. A folyó, rajta a hidak, a régi épületek, a folyó egyik partján levő dombos park, ahonnét rálátni a városra (ez nálunk a Gellért hegy). Itt is vannak villamosok, szép épületek, terek, akárcsak Budapesten. Egy kis cseh sörrel igazítottam el a szájízemet, hogy ne legyen olyan pesti feelingem. Ezt egy folyóparti padon tettem meg, miután megnéztem a fél várost. A sört egy kisboltban vettem, itt szembesültem vele, hogy itt nem euró a divat, hanem cseh korona. A boltossal leshafteltem, hogy ne kelljen már pénzváltóba mennem, így megállapodtunk egy euróra kalkulált árban. Meg vagyok elégedve Prágával, nagyon szép, kellemesen bejárható területen fekszik, és adott egy kis otthoni érzést, mivel továbbra is kitartok amellett, hogy Budapest cseh kiadásban. Budapest szerintem szebb, de ez elfogultság.
Déltől este hatig elvoltam a városban, utána visszamentem a kocsihoz, és egy órán át tettem-vettem, majd elindultam utolsó külföldi állomásomra, Bécsbe.
Öt órányi autókázás este héttől éjfélig, nem volt egyszerű! Elkerültem a fizetős útszakaszokat, ezért tartott ily sokáig a 340 km-es útszakasz. A cseheket szidtam nagyon a fostos minőségű útjaik miatt. Az sem volt túl szívderítő, hogy Prágából eljőve egy órán át mehettem csak 50-nel, mert lakott települések sora állta utamat. Összeértek, egy pillanatnyi gyorsításra sem volt lehetőség. Kiérve az agglomerációból a gyatra útminőség szabott gátat a jó tempónak. Legutóbb Romániában láttam ilyen szar utakat. Nagy nehezen átértem Ausztriába, ekkor már korom sötét volt, és jojóztak a szemeim. Itt kezdetét vehette az éjszakai száguldozásom, átlag 100-110-zel a főutakon, szemem a fehér vonalakon, csőlátás, race feeling. Élveztem nagyon eme sebességmámort! Bécsbe érve éjfél is elmúlt már, a Schönbrunni Kastély melletti rég kiszemelt ingyenes parkolóba tartottam. Az egyik négysávos bekötőúton véletlenül rossz irányba kanyarodtam, letértem egy kamionos pihenőbe, ahol pár molett örömlány kínálta bájait, innen gyorsan elhúztam a vérbe, nem kell nekem ilyesmi móka, főleg ilyen furcsa lányoktól. Pár perc alatt megérkeztem végül a hőn áhított parkolóba, és dobtam olyan szunyát, amilyet kell.
Weimarból reggel fél nyolckor elindultam, és Prágáig meg sem álltam. Illetve de, megálltam reggelizni és pihenni. Csehországba lépve fel kellett autózni egy 800 méter magas hegységre, így a tegnapi mélyföldelés után ma már fenyőerdők mellett hasítottam el. Felfelé anyáztam, hogy soha nem érek oda, lefelé meg ámultam a szép látványtól, amit a völgyekben lapuló települések, és távolba vesző rétek nyújtottak.
Délre értem Prágába. Az időjárásra ma egy rossz szavam nem lehet: utazás közben borult volt az ég, amint megérkeztem Prágába, kisütött a nap és jó idő lett. A tegnapi szivatás kompenzálva. A prágai parkolás álom, négy kilométerre a városközponttól még nem fizetős a dolog, és elég könnyen vadásztam egy külvárosi szabad helyet.
Leszereltem a kocsiról a bringát, és egy gyors GPS-ről papírra vezetett rögtönzött térképpel a zsebemben útnak indultam, hogy megnézzem a lelki szemeim előtt már sokszor bejárt Prágát. Ez a város olyan, mintha Budapest lenne egy párhuzamos univerzumban. A folyó, rajta a hidak, a régi épületek, a folyó egyik partján levő dombos park, ahonnét rálátni a városra (ez nálunk a Gellért hegy). Itt is vannak villamosok, szép épületek, terek, akárcsak Budapesten. Egy kis cseh sörrel igazítottam el a szájízemet, hogy ne legyen olyan pesti feelingem. Ezt egy folyóparti padon tettem meg, miután megnéztem a fél várost. A sört egy kisboltban vettem, itt szembesültem vele, hogy itt nem euró a divat, hanem cseh korona. A boltossal leshafteltem, hogy ne kelljen már pénzváltóba mennem, így megállapodtunk egy euróra kalkulált árban. Meg vagyok elégedve Prágával, nagyon szép, kellemesen bejárható területen fekszik, és adott egy kis otthoni érzést, mivel továbbra is kitartok amellett, hogy Budapest cseh kiadásban. Budapest szerintem szebb, de ez elfogultság.
Déltől este hatig elvoltam a városban, utána visszamentem a kocsihoz, és egy órán át tettem-vettem, majd elindultam utolsó külföldi állomásomra, Bécsbe.
Öt órányi autókázás este héttől éjfélig, nem volt egyszerű! Elkerültem a fizetős útszakaszokat, ezért tartott ily sokáig a 340 km-es útszakasz. A cseheket szidtam nagyon a fostos minőségű útjaik miatt. Az sem volt túl szívderítő, hogy Prágából eljőve egy órán át mehettem csak 50-nel, mert lakott települések sora állta utamat. Összeértek, egy pillanatnyi gyorsításra sem volt lehetőség. Kiérve az agglomerációból a gyatra útminőség szabott gátat a jó tempónak. Legutóbb Romániában láttam ilyen szar utakat. Nagy nehezen átértem Ausztriába, ekkor már korom sötét volt, és jojóztak a szemeim. Itt kezdetét vehette az éjszakai száguldozásom, átlag 100-110-zel a főutakon, szemem a fehér vonalakon, csőlátás, race feeling. Élveztem nagyon eme sebességmámort! Bécsbe érve éjfél is elmúlt már, a Schönbrunni Kastély melletti rég kiszemelt ingyenes parkolóba tartottam. Az egyik négysávos bekötőúton véletlenül rossz irányba kanyarodtam, letértem egy kamionos pihenőbe, ahol pár molett örömlány kínálta bájait, innen gyorsan elhúztam a vérbe, nem kell nekem ilyesmi móka, főleg ilyen furcsa lányoktól. Pár perc alatt megérkeztem végül a hőn áhított parkolóba, és dobtam olyan szunyát, amilyet kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése