Európai kóborlás 60.nap - Hazatérés

Mekkora egy állat vagyok... Fogtam a kocsit, telis tele pakoltam, és elindultam a világba! Hatvan nappal ezelőtt érzékeny búcsút véve Szerelmemtől elkezdtem barangolásomat Európában. Csodás helyeken jártam, teljesült több nagy álmom. A Maslow-piramis önmegvalósítás fokán érezhettem magam. Minimál költségvetéssel, autóban alvással, bolti kaján sínylődve, de fantasztikus élmény volt az elsőtől az utolsó napig minden perc. Így utólag, mert adott pillanatokban bizony voltak kritikus pontok, volt olyan is, amikor majdnem visszafordultam, mert az én szívem sincs kőből.
Más ember lettem, az élet bizonyos területein megerősödtem. Amíg élek, emlékezni fogok ezen időszakra, hogy nagy kalap bátorsággal nekivágtam tökmagam álmaim valóra váltásának. Sikerült! Minden eltervezett dolgot láttam, és sokkal, de sokkal többet is. Sok dolgot kaptam, sok dolgot adtam.
Az élet kifürkészhetetlen, a sors nagyon furcsa helyzetekbe sodort, napról napra. Szerencsém sok volt esetben, de az életfelfogásom is nagyban hozzájárulhatott ehhez. Minden kalandom megismételhetetlen a véletlenek sorozata által, amik csak ott és akkor voltak jelen. Visszaolvasva egyes bejegyzéseimet magam sem hiszem el, hogy mindez velem történt, és hogy ez megtörténhetett, így, ilyen formában. Mindenkit arra bátorítok, hogyha pihenni, nyaralni, vagy kalandozni megy, felejtse el a szervezett utakat, és vágjon bele, ahogy ő maga képes rá. Nincs is annál jobb, mint amikor az ember maga van, és nincs körülötte a szervezett, behatárolt környezet. Az ember ekkor megmérettetik, és a bejárt helyeket is oly módon láthatja, ahogy ő maga akarja, és nem úgy, ahogy egy utazásszervező fejéből kipattant.
Ezernyi szép dolgot láttam, és talán kellett ez a sok látnivaló és felismerés ahhoz, hogy rájöjjek, az életben a legfontosabbak az emberi kapcsolatok. A szeretet, a barátság, de főként a szeretet. És talán mindenkinek kellene egy ilyen utazás egyedül, hogy csak önmaga legyen, és rájöjjön dolgokra, hogy utána visszatérhessen azokhoz az emberekhez, akik igazán fontosak számára. Kellene mindenkinek ez az élettapasztalat ahhoz, hogy az életet más, egy jobb, szebb színben lássa


Európai kóborlás összes videó

Európai kóborlás 59.nap - Andere Seite für Wien

Konkrét akciótervvel készültem neki az utazásom elejétől számított 59.napon, hogy Bécsnek azon területeit is megnézzem, amiket az első napon kihagytam. Hundertwasser-féle szemétégető, Gasometer City, Belvedere palota, ezek szerepeltek a bakancslistámon. Bringámmal hasítottam keresztül a városon, a bringabarát bécsi úthálózatot teljes mértékben kihasználva. Reggel nyolctól délután ötig lófráltam a városban, nagyon ráérős tempóban haladtam. Így is hulla és farkas keverékeként értem vissza a kocsihoz. De! A városnézés sokkal jobban sikerült, mint az első napon. Nem mentem rossz irányba egy percig sem, mindent megnéztem, amit szerettem volna, és még jókat is zabáltam egy-egy padon megpihenve.
A Schönbrunni Kastély mellől indulván elmentem az U6 vonaláig, ennek mentén végigmenve megreggeliztem egy mekiben, mely a vasút alatt volt. Megnéztem a Hundertwasser által tervezett fantörpikus szemétégetőt, itt szóba elegyedtem egy idősebb emberkével, akinek nagyon megtetszett a kamerája, amivel filmezett, arról érdeklődtem. Elmentem a csúcsmodern irodaépületek negyedébe, ahol csupa üveg minden toronyház. Innen a Kaiserwassert néztem meg, mely egy tavacska a toronyházak tövében, s jelenleg egy szabadstranddá alakult a jó időre való tekintettel. Mexikoplatz, Prater, belvárosi Hundertwasserhaus, Kunsthaus, Belvedere palota, ezeket mind-mind megnéztem. A Gasometert sajnálatos módon nem tudtam megközelíteni, mert hatalmas területen építkezés folyt, le volt zárva az egész terület.
A nap során segítettem pár párnak közös fényképet készíteni, amin mindketten rajta lehetnek (de jó nekik!), adtam 50 centet egy srácnak kajára, vásároltam piacon zöldséget és gyümölcsöt, napoztam sokat, találkoztam magyarokkal, és megint olyan helyekre jutottam el Bécsben, amiket még soha nem láttam, pedig voltam már itt négyszer. Tetszik ez a hely, nagyon pöpec!
Az esti hét órai dilemmám a következő volt: megvacsiztam, lepucoltam a bringát, rend (relatíve rend) volt a kocsiban, és öt órányi autózásra volt a kényelmes ágyikóm, Budapesten. Hogy miért öt óra? Mert nem óhajtottam venni osztrák-és magyar autópályamatricát ezen időszakra. A GPS által kidobott útvonalterv útba ejtette Pozsonyt, de ott is voltam már. Tanakodtam, hogy induljak-e, vagy ne, hogyha igen, akkor Pozsonyban nézzek szét, avagy ne, szóval amíg agyaltam, inkább elkezdtem blogot írni, és most itt tartok. :)

És ami végül lett: nem maradtam nyugton a sejhajomon, elindultam Bécsből. Szerencsésen elcsíptem egy boltot még zárás előtt, így nem haltam szomjan az utazás során. Bécset elhagyni fizetős autópálya nélkül hasonlóan kellemetlen, mint Prágából kiszabadulni: 50-es tempó egy órán keresztül. Viszont aztán lehet hasítani! Pozsony felé tartottam, már esteledett, amikorra odaértem. Csak átszáguldottam rajta, nem álltam meg várost nézni. Örömmel tapasztaltam, hogy pár évvel ezelőtthöz képest most már befejezték a vár restaurálását, és szép fehér színben pompázik a város legmagasabb pontján. Szép volt Pozsony a szürkületben, a kivilágított épületeivel, bár csak 100-as tempó mellett sasoltam.  Pozsony után a szlovákok néhol elfelejtettek útfelfestést tenni a vidéki főutakra, így volt hogy vakon mentem az úton. Ugyanis a fehér vezető vonalak nélkül elég cinkes vezetni sötétben, ha lehetőség nyílik rá, próbáljátok ki.
Mentem, mentem, sötét volt, nem lehetett túl jól haladni, aztán egyszer csak Komárnoba értem, aminek a másik oldala már Magyarország! Juppí, hazaértem! Átdzsengáztam a zöld hídon a Magyar oldalra, szembejövet a hídon egy amerikai veterán cabrio autóban sikítozó részeg csaje köszöntött, széttárt karokkal, persze nem csak engem, hanem az utánam jövőket is.

Magyarország, Hello! Olyan fura volt magyar rendszámokat látni, sok Suzukit, és fél füllel hallani a járókelők magyar szavát. Kerestem Komáromban egy nyugis útszélét, oszt toltam durmát, mert kivoltam, mint eb. Holnap reggel irány Budapest!

Európai kóborlás 58.nap - Weimar, Prága

Weimar kertvárosi részén sikerült egy jót aludni, reggel fél hatkor azonban már ébredeztem. Egy kora reggeli városnézés Weimarban, nem is rossz! Goethe és Schiller neve merült fel minden épületen, téren, kávézón, biztos tették itt az okosat a srácok anno. Ha valaki Budapesten autóba száll, hogy csak és kizárólag Weimarba jöjjön várost nézni, nem éri meg. Így útba ejtve azért elment a látvány. :) Ejj de finnyás lettem...
Weimarból reggel fél nyolckor elindultam, és Prágáig meg sem álltam. Illetve de, megálltam reggelizni és pihenni. Csehországba lépve fel kellett autózni egy 800 méter magas hegységre, így a tegnapi mélyföldelés után ma már fenyőerdők mellett hasítottam el. Felfelé anyáztam, hogy soha nem érek oda, lefelé meg ámultam a szép látványtól, amit a völgyekben lapuló települések, és távolba vesző rétek nyújtottak.
Délre értem Prágába. Az időjárásra ma egy rossz szavam nem lehet: utazás közben borult volt az ég, amint megérkeztem Prágába, kisütött a nap és jó idő lett. A tegnapi szivatás kompenzálva. A prágai parkolás álom, négy kilométerre a városközponttól még nem fizetős a dolog, és elég könnyen vadásztam egy külvárosi szabad helyet.
Leszereltem a kocsiról a bringát, és egy gyors GPS-ről papírra vezetett rögtönzött térképpel a zsebemben útnak indultam, hogy megnézzem a lelki szemeim előtt már sokszor bejárt Prágát. Ez a város olyan, mintha Budapest lenne egy párhuzamos univerzumban. A folyó, rajta a hidak, a régi épületek, a folyó egyik partján levő dombos park, ahonnét rálátni a városra (ez nálunk a Gellért hegy). Itt is vannak villamosok, szép épületek, terek, akárcsak Budapesten. Egy kis cseh sörrel igazítottam el a szájízemet, hogy ne legyen olyan pesti feelingem. Ezt egy folyóparti padon tettem meg, miután megnéztem a fél várost. A sört egy kisboltban vettem, itt szembesültem vele, hogy itt nem euró a divat, hanem cseh korona. A boltossal leshafteltem, hogy ne kelljen már pénzváltóba mennem, így megállapodtunk egy euróra kalkulált árban. Meg vagyok elégedve Prágával, nagyon szép, kellemesen bejárható területen fekszik, és adott egy kis otthoni érzést, mivel továbbra is kitartok amellett, hogy Budapest cseh kiadásban. Budapest szerintem szebb, de ez elfogultság.
Déltől este hatig elvoltam a városban, utána visszamentem a kocsihoz, és egy órán át tettem-vettem, majd elindultam utolsó külföldi állomásomra, Bécsbe.
Öt órányi autókázás este héttől éjfélig, nem volt egyszerű! Elkerültem a fizetős útszakaszokat, ezért tartott ily sokáig a 340 km-es útszakasz. A cseheket szidtam nagyon a fostos minőségű útjaik miatt. Az sem volt túl szívderítő, hogy Prágából eljőve egy órán át mehettem csak 50-nel, mert lakott települések sora állta utamat. Összeértek, egy pillanatnyi gyorsításra sem volt lehetőség. Kiérve az agglomerációból a gyatra útminőség szabott gátat a jó tempónak. Legutóbb Romániában láttam ilyen szar utakat. Nagy nehezen átértem Ausztriába, ekkor már korom sötét volt, és jojóztak a szemeim. Itt kezdetét vehette az éjszakai száguldozásom, átlag 100-110-zel a főutakon, szemem a fehér vonalakon, csőlátás, race feeling. Élveztem nagyon eme sebességmámort! Bécsbe érve éjfél is elmúlt már, a Schönbrunni Kastély melletti rég kiszemelt ingyenes parkolóba tartottam. Az egyik négysávos bekötőúton véletlenül rossz irányba kanyarodtam, letértem egy kamionos pihenőbe, ahol pár molett örömlány kínálta bájait, innen gyorsan elhúztam a vérbe, nem kell nekem ilyesmi móka, főleg ilyen furcsa lányoktól. Pár perc alatt megérkeztem végül a hőn áhított parkolóba, és dobtam olyan szunyát, amilyet kell.