Európai kóborlás 4.nap - Amstetten, Enns

Spanyol viasz! Ha nem az autópályán küzdök kamionok előzgetésével, és a bringámat csomiról letépni akaró erős szelekkel, ellenben a főutakon közlekedek, a bringám is a helyén marad, és a táj is sokkalta szebb, mint zajvédő falakat és soroló nagyköbcentis merdzsákat bambulni. Úgyhogy nem fogom kihasználni a 10 napos osztrák pályamatricámat.

Reggel kihalt óváros bejárása, ami továbbra is felülmúlhatatlan élmény, majd az áhított szállás felé orientálódás. Csodásan sütött a nap, autók alig az úton, dombok és völgyek, szép és rendezett falvak közt jutottam el Enns-be, de azért beiktattam egy köztes pontot is, mégpedig St.Valentint. Szép falu, a főtér mellett isteni kerti sütés illat, és nem utolsó sorban a falu széli kukoricásban könnyen elvégezheti az ember a dolgát. :) Na de inkább Enns-ről dióhéjban.

Ember, Enns-be ne menj, mert az egész egy hegyen van. Odafele emelkedő, visszafele lejtő. Érted? Széjjel megy a térded. Vicc ez csupán, nyilván nem ily drasztikus a helyzet. Nagyon pöpec hely, ha jól olvastam, Ausztria legrégebbi városa. Tele van az óváros 12.században épült dolgokkal: ház, torony, templom. Nem mai csirkék építették ezeket. Felmásztam a főtéren álló óratoronyba, becsületkassza állta utam, becsületes voltam és felmentem. A kilátás és a huzat utánozhatatlan. Némi izgalom, hogy negyed óránként üt az óra (haranggal teszi) a torony belsejében, és fel van hívva az óvatlan turista figyelme erre. Durván nyomják, mert a bim-bam előtt két perccel felvillannak a piros lámpák a torony belsejében, és el kell hagyni a Level 2-t (ez nem tudni hol kezdődik), mert olyan rezonancia van, hogy jobb esetben halláskárosodást okoz, rossz esetben leszédíti az embert a létrához hasonló lépcsőkről a mélybe. És akkor elölről kezdheti a 167 lépcső megmászását. De a szintidő negyed óránál kevesebb kell hogy legyen. :)

Találkoztam szlovák cigány muzsikussal, természetesen németül kéregetett, majd magyarul kapta az aprót, végül magyarul váltottunk pár szót. Hogy milyen emberekkel sodor össze az élet!

Óváros után ejtőztem egyet a Duna-parton, árnyékos padon kacsákat etetve vártam meg az időt, míg elfoglalhattam szállásomat. Innentől kezdve élveztem, hogy van saját szobám, és tettem-vettem, neteztem, dumáltam skypeon, facén, ahol kell, osztottam és megosztottam. Kellett már ez a négy fal.

A kacsák! A kacsááák! Vissza a kacsákhoz, ezt muszáj. Ezek őrült kacsák voltak. Eleve ki van írva táblára a folyó partján, hogy ne etesd őket, mert nemtom (a német még nem megy annyira), eleve bizonyára ingerlékenyek. Eszed az uzsit a folyóparton, ők nem nem kaphatnak. Hát ki ne lenne ingerlékeny? Lényeg hogy ezek húsz centire tőlem hápogtak, tollászkodtak, ingerültek voltak, látni lehetett rajtuk. No de! Randiztak! A tökös réce tolta a kacsacsajnak, hápogott nonstop, nagyon el voltak. Jöttek idegen kacsamuff vadász hímek, azok el lettek hajtva nagyon hamar. Volt bunyó is, azon beszartam. Fogta a két tökös, egymásra néztek, nyakukat behúzták, és kb.a nyakuk alatti résszel feszültek egymásnak, tilitoliztak. Szakadtam. Mondom ilyen nincs. Előttem húsz centire. Asszem az első sorba kaptam jegyet. :)