Európai kóborlás 57.nap - Fietspad & Autobahn

A retkes eső egész nap esett, a napot nem is láttam, bőrig áztam, elküldtem mindenhová az időjárást. Viszont... szép helyeket láttam!

Reggel egyből Adelhoornba mentem, ott pedig Het Loo-t nézni, ami egy nemzeti múzeum, egy közepesen szép épülettel. Senki a közelben sem volt reggel nyolckor, amikorra odaértem, tehát még nyitva sem volt az ojjektum. A szemerkélő esőben elindultam a Het Loo melletti parkban sétálni egyet. Kiválasztottam a kék színű öt kilométeres útvonalat, erdőben jártam, olykor felbukkant egy kis patak, néha széles sétányon vitt az út, találtam egy apró tavacskát is, de aminek megörültem, hogy láttam legalább három tucat őzet. Az első agancsos példányról messziről azt hittem, hogy ide faragtak fából az erdőbe dísz gyanánt egy szarvasfejet. De mint kiderült, élt az az őz, nem faragvány volt, mert amint közeledtem felé, megmoccant. Álmából ébreszthettem fel a szarvast, mert csak pislogott kábán, nem moccant egy tapodtat sem. Tőlem három méterre trónolt, néztünk egymásra, hogy most mi legyen. Ő nyugiban feküdt egy fa alatt, én meg lassacskán előkotorásztam a kamerámat, és csendben megállapodtunk abban, hogy ő nem mozdul, én meg lefilmezem. Nagyon szép példány volt, hatalmas aganccsal. Körbenéztem, és a tisztás szélén levő fák alatt több őzike csoportot is felfedeztem, úgyhogy odébb mentem a szarvastól, hogy meglessem a többieket is. Hozzájuk már nem jutottam ilyen közel, mert mindig odébb és odébb szaladtak, de így is nagyon szépek voltak. Voltak kicsik is, kis piszkafa lábú Bambik. Az egész helyzet nagyon cool volt, én és a temérdek őz egy területen, az eső szemerkél, sehol egy emberi lény a közelben. Nagyon vadon! Nah ezzel túl is voltam a nap meghatározó élményén, soha nem felejtem el!

Het Loo-ból Rhedenbe indultam, innen szerettem volna bejutni a Veluwezoom nemzeti parkba. Ezt a holland megnéznivalót terveztem magamnak utoljára, innen már csak hazafelé vezet majd utam. A nemzeti park nem tetszett annyira, mint a tegnapiak, meg az azelőtti. Tévedtem tegnap, amikor azt hittem, hogy Hollandia egyetlen dombságán jártam, mert ez a hely is dimbes-dombos volt. Megint a lila virág színezte a tájat, megint a szavanna hangulata volt jelen mindenütt, csak ma végig esett az eső. Ez addig nem is zavart, míg el nem kezdett ömleni a wasser, és ezáltal ripityára áztam. A park látogatóközpontjában próbáltam megszáradni, de nem sikerült, úgyhogy visszamentem az autóhoz, hogy ha esetleg kisüt majd a nap, az üvegházhatás révén ne maradjak csurom víz. A nap kezdett sütni, viszont tovább esett, úgyhogy némi dorombon játszást követően lazán elindultam Prágába. Eléggé retek messze volt, úgyhogy Hollandiát elhagyva a délutánomat főként a német autópályán töltöttem, átlag 110-es tempóban. Ezúttal elkerültem a dugókat és a szar helyzeteket, mentem mint kés a vajban. Egyszer megálltam pihenni, egyszer meg tankolni, de még így is hagytam holnapra egy kisebb megtenni való utat Prágáig. Nem reméltem, de találkoztam szép tájakkal németországi autópályás veretésem alatt. A naplementében Waldkappel közelében autóztam, és s dimbes-dombos vidéken megjelentek a csúcsra épült várak, kastélyok. A domboldalak aranysárgán fénylettek a naplementében, szép kanyargós volt az út, ez a része igazán bejött a napnak. Kedvenc momentumom az volt, amikor egy alagút felé haladva legelésző bocikat lehetett látni a domboldalon, az alagút felett, azon a dombon, amibe végül az alagút révén belementem.

Az éjszakát nem egy autópálya menti pihenőben töltöttem, hanem rögtönöztem egy Unesco-s előjelző tábla láttán, a nagy éjszakában vezetve már, és Weimarban hajtottam álomra fejem.

Nagyon élveztem Hollandiában töltött időmet, csodás vidékek és szép városok vannak itt. Az amsterdami életérzés utánozhatatlan, csak úgy mint a békés falvakkal körbevett, istállókkal és legelőkkel tarkított nemzeti parkok arculata, hangulata. A gátakról nem is beszélve, az megint egy olyan dolog, amit máshol nem talál meg az ember ilyen léptékekben. Hollandia csúcs!

Európai kóborlás 56.nap - Fries Suikerbrood

Csodás természetjárós napom volt a mai, Hollandia két nemzeti parkját is bejártam bringával (itt így szokás), összesen 55 km hosszan. Ehhez kellett egy pihentető, tíz órás alvás, melynek révén Amsterdamot második körben sikerült kipihennem. A reggel megint nyirkos és hideg volt, ez kocsi fűtést igényelt, és ha már pöccintettem a gépet, útnak is indultam Waterenből egy csöppnyi Lhee nevű faluba. Úgy láttam a térképen, hogy ez az egyik település, ahonnan megközelíthető a Dwingelderveld nemzeti park.

Csodálatos holland falu Lhee, egyszerűen meseszép! A házak mindegyike az 1700-as éveket idézi, de olyan állapotban van az összes, mintha pár éve húzták volna fel őket. A házak előtt csodás virágos kertek, a fű szebb zöld mint bármelyik fényképen. Rengeteg lovat, tehenet és birkát látni, és szántásból is akad a falu széle felé néhány. A táj egyszerűen lenyűgöző! A falut szűk tíz perc alatt végig lehet sétálni, de amilyen pici, annyira festői. Annyira pici, hogy nem minden térképen van feltüntetve, úgyhogy jó böngészést kívánok! Egy jó óráig kolbászoltam a faluban, egyúttal meg is reggeliztem, és elindultam bringámmal természetjárásra. Hollandiának ez a nemzeti parkja a tegnapihoz hasonló volt, mind szépségében, mint természeti adottságait tekintve. Egy hajszálnyival több erdős területen haladtam át, de itt is alapvetően a szavannás feeling volt adott. Mindenhol egy apró, de sűrűn növő lila virág festi be a tájat színesre. Ehhez társul a helyenként sárgás-fakó vagy épp zöldes fű, és az elszórtan magasodó fák. És naná, hogy síkság mindenhol. A szavannás rész után találtam egy turistaközpontot, ahol a hely természetrajzát mutatták be interaktív módon. Volt itt egy apró mesterséges tó, egy második reggelizésre alkalmas pad, az épületben kávé automata és toalett, úgyhogy minden szükségletem melletti négyzetbe tehettem egy-egy pipát. Visszafordulni még korainak éreztem az időt, ezért elnéztem az istállós-kertesházas folytatásba, ahol még egy frissen felújított szélmalmot is találtam. Nagyon szépek itt ezek a falvak, a házak mind katalógusból ugrottak elő, a kertek szebbnél szebbek, és a százával látott lovak is szépen vannak tartva, ragyog az egészségtől az összes. A bocik tarkák, ők is sokan vannak, a barik meg ugye olyanok, mint a barik. Hatalmas állatkert látogatásnak is felfoghattam a kirándulásomat. Az életérzést überelni hivatott, hogy néha egy-egy sast is észrevettem, amint fáról fára szállnak a legelők fölött. Beértem egy Ruinen nevű közepesen kicsi településre, és ez teljesen olyan volt, mint magyar viszonylatban Timusom vidéki lakhelye. Találtam itt egy C1000 nevű élelmiszerboltot, ahol feltölthettem készleteimet. Kissé elszaladt velem a ló (mert ugye kicsattan az egészségtől errefelé). Négy sört, két gyümölcskenyeret, sajtot, rozskenyeret, és csokit nehezen tudtam csak elhelyezni a bringámon, úgyhogy a kocsihoz visszafele menet úgy néztem ki, mint egy vásári csöves, megpakolva a bringa szatyrokkal. Ez a bolt a pékáruk szerelmeseinek Kánaánja volt, legalább 50 féle péksüti között válogattam, és a gyümölcskenyerek mellett döntöttem, olyan guszták és finom illatúak voltak. Délután nyamnyogtam el az egyik fél Fries Suikerbrood-ot, nah ilyet aki erre jár, mindenképp vegyen, mert isteni finom!

Délután egyre már a kocsihoz vissza is értem, benyomtam a finom holland brie sajtomat, és elindultam a Haarle-ből (is) megközelíthető De Sallandse Heuvelrug nemzeti parkba. Eme helyen megtaláltam Hollandia szerintem egyetlen dombságát, de ez meg sem kottyant a Svájci Alpokból jött kondimnak. Csak jót mosolyogtam a helyieken, akik lepattanva bringájukról tolva haladtak az emelkedőn felfelé. Emelkedő, beszélek hülyeségeket! A terület legmagasabban levő pontja 75 méterrel van a tenger szintje felett. És innen jó messzire ellátni. El lehet képzelni, mennyire volt naaagy emelkedő, ilyen égi magasságokig. :) Nem fikázom a helyet, mert ez is nagyon szép volt. Kissé eltúloztam az itt tekert 35 km-es felderítésemet, mert a végére jól elfáradtam. Cserébe mindent láttam itt, amit csak lehetett. A tegnapi freestyle kerekezésemet ma már tudatos térképolvasással kiviteleztem, így nagyobb távokra is be mertem próbálkozni, az eltévedés veszélye nélkül. Mivel rengeteg irány és elágazás van egy-egy ilyen parkban, jobb is hogy megfejtettem a holland térképolvasás csínját-bínját. Ma még arra is rájöttem, hogy a Fietspad nevű tábla jelentése: bicikliút. Ez -tekintve hogy több száz kilométert tekertem már Hollandiában- előbb is leeshetett volna, de jobb későn mint soha. Eme nemzeti parkban már a lilán kívül sárga virágtakarót is láttam, és megannyi bocit, lovat, barit. Láttam én szép magyar lovakat otthon is, de itt az összes paci szép, és kissé más fajtájúak, nemtom mit etetnek itt velük. Tán füvet? Azt itt az emberek el is szívják, lehet hogy ezáltal közelebb állnak a lovak természetéhez, mint nálunk otthon a lovardákban. Nah ennyi hülyeséget kár is összehordani, inkább még elárulom, hogy az estét egy autópálya menti pihenőben töltöttem, mely a legnyugisabb autópálya menti pihenőm volt eddigi utam során. Egy Dommelsch söröcske finom íze volt a számban, amikor ezen sorokat leírtam, nyugi volt és naplemente.

Hollandia minden szegmense eddig királyság, nem hittem volna hogy ennyi szép dolgot fogok itt látni! Csak Amsterdamig láttam lelki szemeimmel, tovább nem. Pedig mennyi szépség van itt a csatornás városokon kívül! Még a mai naphoz annyi megjegyzés, hogy ma legalább négyszer áztam szarrá. Éjszaka esett, aztán délelőtt csepegett, majd a napsütést hamar egy zápor odázta el, még délután is kaptam az arcomba egy kis esőt, és az autópályás pihenőnél is jött az égi áldás. De aztán mindig kisütött a nap, úgyhogy megszáradtam én is meg a cuccaim is hamar. És míg Timusom elmondása alapján otthon fülledt hőség van, itt a fasza 18-22 fok a jellemző, már harmadik napja. Zsír!

Európai kóborlás 55.nap - Nederland, National Park DayZ

Reggel kikászálódtam a kocsi hátsó üléséről, hanyagul betűrtem a pokrócokat az egyik sarokba, majd jöhetett egy nagy nyújtózkodás. Felmásztam a gátra, és szemügyre vettem a végtelen Északi-tengert. A sirályok hangosan buliztak a víz fölött, a tenger kitartóan hullámzott, és a napsütés kezdett kellemesen melegíteni eme nyirkos reggelen. Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be. Most csak eddig volt igaz a nóta, mert a rádiót nem kapcsoltam be, és a szőke nőm sincs mellettem, mert Magyarországon van.

A mai délelőttöt egy mekiben töltöttem, illetve annak parkolójában a nyitásig. Rendbe szedtem minden írásomat, ez sok időt vett igénybe. Netezni sajna ezúttal nem tudtam, mert a masinám sehol nem vette a wifi jelet. Majd holnap, egy másik mekiben szerencsét próbálok.

Délután aztán mentem a vak világba, elfogyott minden útikalauzom. Mostantól tehát nagyjából Magyarország felé veszem az irányt, és ami útba esik, és arra érdemesnek találom, megnézem. Elsőként egy Zurich nevű városkát böktem ki a térképen, találomra, csak úgy, megtetszett a neve. Az utam odáig fantasztikus volt, az A7-es autópálya gáton menő közel 30 km-es szakasza tetszett a legjobban, de volt minden néznivaló, ami Hollandiára jellemző, tehát tetszett ezúttal is.

Zurichbe érve a mókás ZuricherBank épülete fogadott, nyilván a svájci névrokon nagyvárosra utalva, he he he. Momentán én is csak eme áthallás miatt jöttem ide, illetve hogy lássam innen is az Északi-tengert. A víztömeget nem sikerült szemügyre vennem, mert a gátra felmenni nem lehetett, az eső szakadt, úgyhogy csak egy gyors esernyős sétát tettem, de minden körülmény ellenére jó érzéssel voltam itt, valahogy nem tudta semmi elvenni a jókedvemet. Lehet, hogy a táj szépsége töltött fel. Esőszünetet tartottam a sétám után az egyre csak párásodó kocsiban, kicsit szaunavilágot kreáltam ezáltal magamnak. Dorombjátékommal szórakoztattam magam, és pár muzsikámra felfigyelő bőrig ázott járókelőt. Zurich amúgy egy csöppnyi falu, nincs itt semmi extra, mégis kellemes hely. Az eső nem hagyott alább, én meg kiszáradtam teljesen a dorombon játszástól, úgyhogy ittam sokat és tipliztem tovább. A kocsi párásítása közben jött meg a kedvem egy nemzeti park megnézéséhez. Még az Oosterschelde-dammnál gyűjtöttem be egy angol nyelvű prospektust Hollandia nemzeti parkjairól, innen halásztam az ötletet. Nem sokat vártam a nemzeti parktól, de ha már a környéken vagyok -gondoltam-, benézek.

Wateren felé vettem tehát az irányt, hogy megnézzem a Drents-Friese Wold nemzeti parkot. Bringával terveztem barangolásomat, mely jó ötletnek bizonyult, mert marha sokat mentem végül. Ez a nemzeti park 6100 hektáros, így számos bejárata volt, én az egyik tök jól megcsináltan mentem be, ahol volt büfé, helytörténet, kilátó daru, és a gyerekeknek mindenféle móka. Még egy két fős népi zenekar is muzsikált a bejáratnál. Lehetett választani sok útvonal közül. Én megpróbáltam azt, ami csont egyenesen indult, lesz ami lesz. Erdőben indult az út, pont alkalmas volt bringázásra, szélességre és minőségre is, és sok más bringás jött-ment eme úton. Mezőre értem, és itt kanyarogtam hosszasan. Nagyon érdekes táj fogadott, full más, mint Magyarországon. Sárgás a fű, de néhol csomókban fák állnak, fakó lila virágok, elszórva bokrok és nagyobb fák, kicsit hasonlított az egész egy szavannára. Aztán útegál-útelád-útelágazódáshoz értem (nehéz szó), és tartottam magam az egyeneshez. Így esett meg, hogy láttam rengeteg szép lovat, tarka bocikat, birkákat, szép házakat, szép tájakat, az egész festői volt. Rákezdett az eső, de pont nem érdekelt, mentem tovább. Az eső végül szakadt is, így bőrig ázhattam, de csak elállt egyszer. Ekkor megálltam száradni egy padnál, és toltam egy szardíniás konzerves vacsit. Rejtélyes módon majdnem visszalukadtam oda, ahonnét elindultam, úgyhogy nagyon pöpec útvonalat jártam be. Megismételni azonban nem tudnám, mert fingom sincs, mikor melyik irányba indultam. Három órán keresztül bolyongtam a bejövős nemzeti parkban, holnapra a táj szépségén felbuzdulva egy másik útba eső parkba is benézek. A kocsihoz való visszaérkezés előtt még felmásztam egy kilátóra, innen egész messzire el lehetett látni. Nemsokára megint rákezdett az eső, de mire bedurvult, már fedél volt a fejem fölött. Hertog Jan cimborámban bíztam, és nem hagyott cserben (ez egy király sör). Az éjszakai alvóhelyet ama leleményesen megtalált parkoló biztosította, ahová eredendően is leparkoltam a park bejárása előtt. Nagyon bejött ez a nap! Amennyire céltalanul indult a meki előtt vesztegelve, annyira tartalmas lett, és szépséges helyeket láthattam ezúttal is. Rákattantam teljesen a bringával való természetjárása, lehet hogy a túrázós időszakomnak vége, és jönnek a bringával hasítós kirándulások? Eddig lényegében városi cangás voltam, a kirándulást meghagytam a gyalogszernek. Majd elválik!