Előkészületek

Szedem össze a cuccokat! Szabit veszek ki, autóba ülök, községnyi méretű parkolókban állok meg, hipermarketekben kolbászolok órák hosszat. A neonfény kivési a szememet, de az áruk hosszú során át kell vergődnöm. Veszek faszántos carbon szálas túrabotot, serpenyőt meg tükröt, csak hogy a legkülönfélébb tárgyakat említsem. Ahogy mind több cuccot szerzek be az úthoz, úgy csökken a stressz rajtam. Már nincs sok hátra!
Ma képes voltam elbringázni egy peremkerületbe vízszűrő kancsóért, hogy ne kelljen vaskos euró kötegeket otthagynom nyugat-európai szomszédainknál ásványvízért. Lehet, hogy megszállott vagyok? :)
Timusomat megleptem egy húslevessel. Tegnap poénból feldobta, hogy jó lenne, ha összedobnék valami finom étket, mire hazaér a munkából. Mondván, hogy én szabin vagyok, s dolgom semmi. Ez persze nem így volt igaz, ennek ellenére kedvet kaptam a főzéshez, és nagyon finomra elkészítettem a húslevest. Teli hassal egyből kilengett a kreativitás-mutatóm, s nekiláttam megvágni egy rólam sokat mondó videót, melynek nyersanyaga már lassan egy éve hever a vinyón, arra várva, hogy elkészüljön a végső, vágott verzió. Ars Poetica 2012. A lényeg.

Beteszem ide még a régi, jó pár évvel ezelőtti  mókaficeket, ha már a frisset is közzéteszem.

Hosszú hétvége

Kora reggeli ébredezés, a paplan alatt még víg az élet, húz az ágy, nem nyílik a szemhéj. Szundi. Kilenc perc elteltével ébresztőhang zúg, de a szundi hívó szava erős, így még kilenc perccel halasztom a halaszthatatlant. Végül győz az óra, a paplant hátrahagyva két lábra állok. Készülődés, indulás! Bringára pattanok, tekerem a pedált, lassacskán felébredek. Mire a megszokott épülethez érek, s bekanyarodok a mélygarázshoz, nyoma sincs a fél órával korábbi tunya paplan alatti létnek. Fel kell pörögni, kezdődik a munka! Nehezen, de kezdődik a munka. :) Nem tehetek róla, lassan indul a gép... Aztán belecsapok a lecsóba, és mire észbe kapok, egy tartalmas napot tudok a hátam mögött. Ügyletfeldolgozás ezerrel, olykor gyökkettővel, evés-ivás ahogy az Urak, és 16:44-kor pattanásig feszülten az órán a szemem, mikor lövök ki, mint a raketta.
De nicsak, megint egy kora reggel, megint egy ébredezés, megint egy szundi. És máris egy mókuskerékben találom magam. Így megy ez, míg el nem jő a péntek! Mert akkor a másnap már abban a biztos tudatban veszi kezdetét, hogy a szundi csak egy hétköznapi délibáb, és a teveszarokkal sűrűn telirakott sivatag bebarangolása  után végre megérkezem az oázisba.
Hosszú hétvége! Négy nap, mely banki (lízinges) tennivalóktól mentes, lazulás és ejtőzés mindenek felett! Hogy a munkától való elszakadás teljes legyen, Timusomék kertes házába röpít a sors, hogy bográcsgulyás és ismerősök társaságában, jó magyar sör hörpintése mellett múljon az idő. Bár sorsnak neveztem, de tulajdonképpen életem első személygépjárműve repített le a bebaszás helyszínére. Készül a gulyás, fogy a sör, kész a gulyás, fogy a sör, bővül a társaság, fogy a sör, fogy a gulyás, fogy a sör. Nem mintha kiemelt figyelmet szentelnék a sörnek, de szó mi szó, fogy a sör.  A nap sugarai békésen babusgatják irodafehér bőrömet, viszont a sört sem hagyják hidegen, így nem lehet karba tett kézzel várni az elkerülhetetlent. A hangulatra kifogás nem lehet! Többek között megtudtam a délután folyamán azt, miként lesz a másfél literes ásványvizes palack olyan, amilyen. Timusom bratyója első kézből tudott beszámolni erről, mert a közeli ásványvízüzemben dolgozik. Képzeljünk el egy majdnem átlátszó kémcsövet, melybe épphogy elfér egy deci házipálinka. Welcome drinkeket szoktak ilyenekben felszolgálni. Nos, ebből a kémcsőből lesz a másfél literes pet palack. Forró levegővel meg miegymással fújják-formálják-hűtik, és már töltik is bele a 800 méter mélyről származó ásványvizet. Érdekes. Naplementére kivan mindenki, mint a kutya, ki a sok italozástól, ki a sok finom ételtől, ki mindkettő azonos mértékű fogyasztásától. Az ébrenlét és az alvás közti vékony mezsgyét hatásvadász tehetségkutató műsor szeli át, mely a tévéből támad, de sikeresen visszaverve a támadást az álmok világa hamar eljő.
A másnap vígan kezdődik, a másnaposság elkerül messzire. Tombol a nyár, holott április vége van csupán. Megpirult bőrünk érzékenyen reagál az erős napsütésre, így az árnyék nagy kincs. Autótakarítás közben pláne, és mivel árnyékot vető fa se közel, se távol, olykor szenvedős a szorgoskodás. Öröm leguggolni a mosószeres lavórhoz, mely az autó árnyékában van, s másodpercekre felfrissülést biztosító rongycsavarást végezni. Az ember fel sem ocsúd, s már azon kapja magát, hogy egy csilivili verdában mereszti a seggét, és hasít vidékről a főváros felé. Ott meg oly meglepő, de kényelmes fekvőhelyzet, és békés semmittevés vár rá.
A hosszú hétvége harmadik napjára kapós programot eszeltünk ki Timusommal, mégpedig ezt: babgulyástól és sörtől áztatott szervezetünket tikkasztó Velencei tó körbebringázásnak tesszük ki! A bringákat felpakoljuk az autó hátuljára, remélve hogy nem fognak önállósulni egy-egy kátyún áthaladva, s nyugiban lepöfögünk a tóhoz. Oly zökkenőmentes, s oly olajozott volt minden, hogy öröm volt azt nézni. Bár én csináltam, nem néztem, de nézni is biztos jó lehetett. Ez volt autóval történő bringaszállításból szám szerint a második, mely életemben megadatott, és az elsőhöz képest három lényeges különbséget emelnék ki: először is, ezúttal nem egy félig leszakadt lökhárítóra esett a bringák súlyának mintegy 70%-a, hanem egy ép alkatrészre. Másodjára ezúttal könnyebbek voltak a bringák, mint legutóbb, mert időközben Timusom drótszamarát lecseréltük egy kisebbre, könnyebbre. A harmadik eltérés az, hogy míg első alkalommal Kehidakustányig vittük a bringákat, ami nincs a szomszédban, addig eme esetben csak Gárdonyig történt a szállítás. Mindezeket összegezve aggodalmaktól mentesen tudtuk ezúttal szállítani a bringákat, nem úgy, mint első alkalommal. Akkor igazából csodával határos módon nem történt baleset. Furcsa dolog egy autót vezetni, melynek a hátuljára jó magasra bringák vannak erősítve. A visszapillantó-tükörben küllőket és pedálokat látsz, és számolni kell a megnövekedett szélességgel, mivel kilógnak az autó szélén túl a bringakerekek. Vidám látvány ez! Végül gond nélkül leértünk Gárdonyba, leszereltem a bringákat a csomagtartóról, felpakoltuk az útravalókat, és indultunk a vad melegben. Senki nem szólt, hogy egy deka árnyék nem lesz. Ez igencsak megnehezítette a kánikulában való tekerést, ahogy az is, hogy a hátsó fékem rakoncátlankodott, és lassított akkor is, amikor nem szerettem volna. Hamar tele lett a tök, és feszültséglevezetésre volt szükség. Megálltunk pákozdon egy kisbolt előtt. Amíg lefejtettem a hátsó fékemet a helyéről, Timusom két jéghideg dobozos sört szerzett be, melyet vígan el is fogyasztottunk egy emlékmű előtt, egy árnyékos padon ücsörögve. Kellett ez a szusszanás, innentől kezdve gyerekjáték volt a további út. Megálltunk egy közeli arborétumban, kerestünk egy szalonnasütő helyet, kipakoltunk a bringacsomagtartóból, tüzet szítottunk, és csorgó nyállal vártuk, míg készre sül a nyársbotunk végén a szalonna-hagyma combo. Isteni finom lett a kaja, jóllaktunk rendesen vele. Megmozdulni nem nagyon tudtunk emiatt, úgyhogy egy félárnyékos helyre leterített pokrócon folytattuk a napot, kifeküdve. Utunknak folytatódnia kellett, hisz nem kerültük még meg a tavat. Nehéz indulással, és könnyű úttal találtuk magunkat szemben. Csodás lejtők és hátszél kényeztetett minket innentől végig. Estére persze megéreztük a biciklitúra fárasztó hatását, és nem sokáig jojóztunk elalvás előtt.
Másnap éljen május elseje! Ez a munka ünnepe! Nincs munka! Tehát a munka ünnepén nincs munka. Érezzük ugye, hogy ez így nem kerek. De azért megnézném (aztán megdobálnám majomkakával) azt az embert, aki ezt kifogásolja. Egy párhuzammal élve, olyan ez, mintha Anyák napján semmibe vennénk az anyákat, vagy a Föld napján magasról tennénk a károsanyag-kibocsátásra. Lapozzunk!
Majális a Városligetben. Ma is pokrócon kötöttünk ki, ezúttal a városligeti csónakázó tó partján, egy fa árnyékában, Timusommal, egy haverral és barátnőjével. Beszélgetős-iszogatós délután volt, és rájöttem, hogy hizlal a sör.

Tavaszi rohangálás

Ahogy bőrömön is érzem a tavasz közeledtét, hogy este hétkor még világos van, hogy hazafele menet a munkából nem fagy az arcomra a mosoly, és hogy mind több emberről tűnik el a kabát, nos ezidőtájt a Margitsziget is egy igen átalakuló helyszíne a fővárosnak.
Pár héttel ezelőtt, mikor vadul dúlt bennem a futási vágy, hogy a melóban felgyűlt feszkót levezessem, voltam oly balga, hogy hűvös időben, erős szembeszélben kibringáztam a Margitszigetre, lezártam a bringámat egy fához, és futottam egy szigetkört. Nem volt melegem, alig voltak futótársak, és ha elkerültem a napsütötte helyeket, bíz megborzongtam a hűs szelektől. Mindaddig míg fut az ember, a hidegérzet elmaradós szokott lenni, de a futás végeztével visszahuppanva a cangára igencsak megérzi az ember a valós időjárást. Hülyeség, kérem, ilyenkor futás után bringára pattanni, most már tudom.
Bezzeg a minap, olyan tavaszias idő volt, hogy csuda! Munkának vége, szép az idő, a körúton hazafelé bringázva a piros lámpánál ragadt autóktól távol kihallatszik egy-egy fa lombkoronájából a nyitni-kékek csiripelése. A madarak dalolása mellett az utca embere is szemlélteti, hogy itt már nyoma sincs vacogásnak. A csajok előveszik a tavaszi lábvillantós darabokat, az ormótlan pulcsik is a gardróbban maradnak, és valahogy más az egész feeling. Nem is kell több, ideje visszatérnem a Margitszigetre, hogy karban tartsam magam, s fussak egy ötésfelet. Hátha ezúttal nem fagy a hátamra a veríték. Nem várt pozitívumok hadával találtam szemben magam. Először is, a legtökéletesebb időszakot választottam testmozgásnak, teli voltam fölös energiákkal, rohadtul ráértem, semmi dolgom nem akadt. Másodszor pezsgett az egész sziget az emberektől. Romantikázó párok, botladozó görkorisok, pattanásos tinik lehetetlen frizurákkal, és pattanásos lehetetlen frizurás görkorisok szelték át keresztbe-kasul az egész szigetet. A szigeti bejárótól leérve a partra mind több futóba botlottam, nem is tököltem sokat, ráléptem a vörös szőnyegre, és megkezdtem a körömet. Pikk-pakk ráálltam a ritmusra, s szokás szerint előzgetésektől tarkított kört futottam. Kevesen vannak, akik engem hagynak le, inkább jellemző, hogy én hagyom magam mögött a többi futót. Két héttel ezelőtthöz képest a legérezhetőbb javulás az volt, hogy a hőfok emelkedésével egyenes arányban nőtt a sportos lányok megjelenése a futófelületen. Két hete még kapkodtam magam, hogy egy-egy lányt utolérjek, és eltűnjön a látómezőmből a hátsó felük, de ezúttal nem vettem sietősre a figurát... Hát ha van motiváció, akkor van motiváció. :) Itt a tavasz, gyerünk!